Az Ultimate Ears termékeiről már több alkalommal is írtunk nektek. A Logitech által felvásárolt vállalat minőségében egyedülálló bluetooth-os, hordozható hangszórókat gyárt. Volt már szerencsénk az UE Roll és a Boom, valamint Boom 2 változatokat is tesztelni, mindegyikkel elégedettek voltunk.   Nem csak a hangzásban teljesítenek kiemelkedően, hanem az IPX7 szabványnak köszönhetően por-, ütés- és vízálló tulajdonságokkal is bírnak. A Boom 2 és a Megaboom a nagyobbik testvérek, egy nemrég érkezett frissítésnek köszönhetően már Siri segítségével is képesek zenét lejátszani. (tovább…) Szifon.com

Az Apple éppen 9 évvel ezelőtt, 2007. június 29-én indította útjára az iPhone első változatát, amelyet még az évben korábban, január 9-én mutatott be Steve Jobs a Macworld-ön, ami akkor drasztikusan megváltoztatta a mobiltelefonok fejlesztésének irányát. Az első iPhone-t az Apple még képes volt teljes titokban kifejleszteni, és meglepetésként ért mindenkit a bejelentés. De mi történt azóta? (tovább…) Szifon.com

Egy héttel az iOS 9.3.3 és a tvOS 9.2.2 harmadik bétáinak megjelenése után az Apple pár perce elérhetővé tette ezek negyedik fejlesztői és egyben nyilvános bétáját is. Az iOS 9.3.3 beta 4 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3.3 beta 3-at futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is;  a tvOS 9.2.2 beta 4 pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a 9.2.2 beta 2-t futtató készülékekre. (tovább…) Szifon.com

Bréking, végre Budapestre is befutott a szolgáltatás! Egyebet nem tudok mondani.  Végre egy hasznos fícsör. iPhone-on jobb alsó i-gombra bökve tudjátok bekapcsolni, ha eddig nem volt, asztali gépen a bal alsó Show menüre bökve. Appleblog

A watchOS 3 egyik legszembetűnőbb új funkciója a Lélegzés (Breathe) alkalmazás, amely a Tevékenység (Activity) Állás (Standing) funkciójához képest a nap során bizonyos időközönként emlékeztet bennünket, hogy végezzünk légzőgyakorlatot legalább 1 percen át. Jay Blahnik, az Apple Fitnesz és Egészség divíziójának vezetője alaposan elmagyarázta a BuzzFeed News riporterének, hogy pontosan miért is került bele ez az új funkció a szeptemberben megjelenő watchOS 3 rendszerbe. (tovább…) Szifon.com

Az utóbbi időben brutálisan csökkent az angol font árfolyama, a hírekben is már sokszor tárgyalt Brexit miatt. Anglia nagyon sokáig a szürkeimport Kánaánja volt, és még részben ma is az. Mivel jelenleg a font árfolyama csökken, így elképzelhető, hogy a már amúgy is olcsóbb angliai beszerzés most még jövedelmezőbb üzletág lesz! (tovább…) Szifon.com

A nyári uborkaszezonban érkeznek érdekes pletykák is, ilyen például a még sötétebb szürke színű iPhone 7. Eddig arról volt szó, hogy egy sötétkék típust kaphatunk, azonban most “kiderült”, hogy ez mégiscsak inkább egy sötétebb árnyalatú, feketébb. A fenti kép bal oldalán látható, hogy mennyire különbözőek az Apple fekete készülékei – és a jobb oldalt láthatunk két állítólagos iPhone 7 típust, ami közül az egyik a sötétebb szürke, a másik pedig inkább az igazi fekete színt képviseli. (tovább…) Szifon.com

Az idei WWDC technológiailag talán egyik legfontosabb bejelentése az APFS, azaz az Apple File System (egyes nemhivatalos források szerint Apple Proprietary File System) volt. A cupertinói cég a saját gyártású hardverein eddig széleskörűen használt fájlrendszerek, a HFS és HFS+ lecserélését, modernizálását tűzte ki céljául az új formátum kifejlesztésével. A HFS fájlrendszer 1985-ben, míg utódja, a HFS+ 1998-ban indult útjára. Azóta már majdnem két évtized telt el, így a változó felhasználói igényeknek és technológiai-hardveres megvalósításoknak megfelelő, újratervezett szoftveres támogatásra van szükség. (tovább…) Szifon.com

Tegnap megrendezésre került a San Franciscó-i Pride, ahol az Apple minden évben látványosan részt vesz. Az idei eseményem az Apple munkatársai egy speciális Apple Watch szíjat kaptak ajándékba a cégtől, mely nem vásárolható meg hivatalosan az Apple-től. Erről többen készítettek fotót is, illetve Tim Cook is írt Twitteren a Pride-ról. (tovább…) Szifon.com

Pont most pénteken regéltünk arról, hogy az Apple mindenféle csinnadratta nélkül kivezeti a kínálatából a már fél évtizedes Thunderbolt Display-t, de utódmodellről akkor szó sem esett. Bár már a WWDC előtt felmerült, hogy saját videókártyás monitorok jöhetnek, ezeket a híreszteléseket most a szájt szakújságírója, John Paczkowski is újra megfuttatta, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az integrált GPU-s megoldással elhárulna a technikai akadály az 5K-s kijelzők piacra dobása előtt.  Egyéb részlet nem derült ki Paczkowski tweetjéből, de a korábbiak alapján egy 5120×2880-as felbontású, USB-C/Thunderbolt 3 kompatibilis jószágot várhatunk. A WWDC körüli készlethiányokat sokan úgy dekódolták, hogy az Apple szokásához híven azért hagyja kifogyni a raktárakban levő árukészletet, mert új modellt jelent be – ez végül nem meglepően nem történt meg (szoftveres event, heló!). Arról, hogy a kijelző mikor jelenhet meg egyelőre nincs információ, de ha még idén, akkor azt is logikusan az újratervezett Retina MacBook Pro-val lenne célszerű együtt villantani. Appleblog



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás