A Business Insider járt utána annak az Apple-fejlesztésnek, ami a céget akár a virtuális valóság nagyágyújává tehette volna.  Ez a QuickTime VR. Oké, nem friss csirke, 1995-ben mutatták be a szoftvert. Ráadásul nem volt köze ahhoz, amit most virtuális valóságnak hívunk. A QuickTime VR azt tudta, hogy sok-sok fotót, amit egy adott pontból miden irányba készítettek, egyetlen gömbfotóvá állított össze, és az egér mozgatásával lehetett körbenézni ezen a képen. A 360 fokos kamerák elterjedése, na meg a telefonok panorámakészítő szoftverei óta ez már egyáltalán nem is számít említésre méltó ficsörnek, de 1995-ben, és főleg 1991-ben, amikor ezzel dolgozni kezdtek az Apple Human Interface laborjában, nagy szám volt.  Eleinte a fotókat úgy állították össze, hogy a képek megjelenítésre között animáltak, így úsztatva egymásba az egyes állóképeket. Persze ez csalás volt – állítja Dan O’Sullivan, aki az egykori csapat tagja volt. Az első kísérletek, amiket egyetlen fényképezőgéppel hajtottak végre a srácok az egyik sarokban egy kolásdobozt fotózgatva, annyira sikeresek lettek a cégen belül, hogy több erőforrást kaptak, többek között hozzáférést egy Cray szuperszámítógéphez. Az 1995-ös Macworldön bemutatták a szoftvert. De a QuickTime VR akkor kapott először nemzetközi figyelmet, amikor az OJ Simpson ügyben az NBC ezzel a módszerrel mutatta be Nicole Simpson lakását. Az Apple még azelőtt a tévé rendelkezésére bocsátotta a szoftvert, mielőtt megjelent volna, ezáltal tudtak viszonylag korán előállni a technológia egy gyakorlati használati lehetőségével: körülnézhettünk egy gyilkosság helyszínén. 1991-ben a Sega már piacra dobott egy VR headsetet – ekkoriban kezdtek el dolgozni az Apple-nél a fotók összeillesztésén, hasonló névvel. “A QuickTime VR a szegény ember VR-ja volt” – teszi hozzá az egykori mérnök, aki azonban még mindig az akkor is tapasztalt két irányt látja a területen. Az egyik a fotografikus VR, amikor képeket vagy videót jelenítenek meg 360 fokban. És van a másik, ami inkább interaktív. Hogy miként értek véget az Apple VR erőfeszítései? A válasz egyszerű: Jobs visszatért. A Next-es kitérő után Steve Jobs, hogy megmentse a céget a teljes pusztulástól, elkezdte kigyomlálni a vállalat tevékenységei közül a feleslegeseket, így került szemétdombra a QuickTime VR is. Na jó, nem egészen: 2006-ban az Apple ezzel a technológiával mutatta be a termékeit forgatható kivitelben. Fókuszálni kell – ezt mondta Jobs, és ezzel a hozzáállással egy jól működő céget, és nagyszerű termékeket hozott létre. Most azonban, hogy a VR megint szexi lett, számíthatunk rá, hogy az Apple leporolja majd a régi papírokat, és nekiáll kísérletezni. Hogy a térképszolgáltatás, a banki tranzakciók, az elektromos autók, az órák, a set-top-boxok, a zenei és a videós szolgáltatások, a felhasználói szoftverek és ja igen, a számítógépek mellett ezzel is foglalkozzon. Nehogy nagyon lemaradjon bármelyik versenyben. Appleblog

Az aktuális heti ingyenes alkalmazásról most egy kicsit később adunk hírt, de nem kell megijedni, az App of the Week akció továbbra is él és virul, csak a bannere más helyre került az App Store-ban. A mostani játékunk, az Octagon egy igazi, villámgyors reflexeket kívánó ügyességi játék. Elsőre feltűnhet, hogy ez a játék bizony eléggé hajaz a legendás Super Hexagonra, igaz annyira azért nem addiktív, de így is remek szórakozást tud nyújtani. (tovább…) Szifon.com

A Snapchat egyáltalán nem mondható újdonságnak, főleg ha azt nézzük, hogy már egészen 2011 óta letölthető és használható. Ugyanakkor itthon közel sem mondanám népszerűnek, hiszen a Facebook és az Instagram mellett szinte leginkább csak a középiskolás tinédzser korosztály használja. Mivel szakmai szempontból a marketing területen, azon belül is az online marketing területén belül mozgolódom, ezért egy hónappal ezelőtt eldöntöttem, hogy aktívan fogom használni a Snapchatet, hogy kiderítsem, külföldön miért örvend ilyen nagy népszerűségnek. (tovább…) Szifon.com

Most már biztos, hogy a WWDC 2016-on az Apple bemutatja az új virtuális asszisztensét, ami annyira új lesz, hogy más nevet is kap. Előzmények: a Siri 2011-ben jelent meg az Apple rendszereiben, miután a cég felvásárolta a szoftvert fejlesztő céget. A csapat néhány tagja ezután elhagyta Cupertinót, mások maradtak, és folytatták a munkát. Köztük Tom Gruber, hívja fel a figyelmünket a kulcsemberre egy nemrég megjelent írás, akinek az elmúlt négy évben tett erőfeszítéseit csak most, 2016-ban és 2017-ben fogjuk látni. Az alapokig eljutó, lassú, alapos fejlesztés elméletét pedig nagyon is el tudom hinni, tekintve hogy 2011 óta a Sirivel kapcsolatban kizárólag olyan változások történtek, amiket egy motiválatlan, kizárólag a kávészünetekért bejáró csapat tenne le az asztalra ennyi idő alatt, hogy azért mégse rúgják ki őket. A munka most érett be tehát. A Siri nagykorú lesz! Egyrészt kinyitják az asszisztenst a külső fejlesztők előtt, így bárki integrálhatja a saját appjába a hangutasításokat. Ezt gyakorlatilag a nulladik naptól várják a vásárlók, de valamiért meg kellett várni, amíg a konkurencia használható terméket dob piacra ugyanezen elgondolás mentén. Volt ugyan valami integráció a HomeKittel, vagy a Philips okosizzóival, de ez azért sokban különbözik attól, mint amikor megnyitod a platformott több millió fejlesztő előtt, akik nekiállnak eszement módon dolgozni rajta. Steve Jobs nagyon hitt a Voice First világban, a kütyükben, amit a hangunkkal irányítunk. Brian Roemmele egy Mediumra írt cikkében emlékeztet minket, hogy még a Mobile First elgondolásnál és a pécéforradalomnál is jobban hitt benne – ha tovább élt volna, biztosan ez lett volna a következő nagy fókusz a számára. Az Apple pedig ezen az úton megy tovább, csak eddig úgy tűnt, eléggé lassan. A háttérben azonban folyt a munka. Az Apple például felvásárolta a VocalIQ nevű céget, ahol a világ első önmagát tanító párbeszéd API-ján dolgoztak, ami természetes párbeszédeket hozhat létre ember és gép között. Akit bővebben érdekel: Ez pedig jól mutatja, mire számíthatunk a WWDC-n: az új Siri egyre kevesebbszer dobja az általunk kimondott, számára értelmezhetetlen mondatokat a keresőbe, egyre hatékonyabban próbálja majd kitalálni, mire gondoltunk. És erre lesz is lehetősége: a készülékeken hozzárendelt, felhasználónként átlag 20-30 vele kompatibilis appból lehet majd válogatni, és fel tud ajánlani talán olyan lehetőségeket is a kért munka elvégzésére, amiről nem is tudtunk, hogy lehetséges. Szoftvert nem vártam még ennyire. Appleblog

A legfrissebb információk szerint néhány államban már nem érhető el az AirPort Extreme és Time Capsule. Online ugyan még meg lehet rendelni, de az Apple Store-okban már nincsenek készleten. Nem mondanám kifejezetten sikeres terméknek az Apple routereit, ugyanakkor 2013 óta nekem is van egy Time Capsule-öm, amit például nemrég frissített az Apple. (tovább…) Szifon.com

Az Adobe promózta az új CC képességeit és ezek közt kiemelte a content-aware crop nevű funkciót, ami tényleg elég izgalmasnak tűnik, biztos elég sokan élnek majd vele. A lényeg: a program kitalálja a kép hiányzó részeit és pótolja azokat. Például ha egy döntött fotót kiegyenesítünk, akkor a sarkoknál ugye üres lesz a kép. Na most: a Photoshop fogja magát és megpróbálja kitalálni a környezetből, mi lehet ott. Ha a széleknél sivatag van, akkor sivatagot varázsol. Ha folyó, kavicsokkal, akkor azt. És meglepően jól működik:   A képeket elnézve azért látszik, hogy egy viszonylag egyszerű rubber stamp algoritmus dolgozik itt, amit egyáltalán nem zavar, ha egymás mellett két tök ugyanolyan kő van a képen, viszont csodálatos, ahogy az átmenetekkel bánik, semennyire sem látszik a beavatkozás. Mondjuk ez a fícsör főleg az amatőröknek lehet megváltás, akik közül nem tudom, hányan használnak Photoshopot, de azért jó, hogy ilyeneket tud a program. Appleblog

Többször fordult már elő olyan, hogy valaki bemutatott ugyan egy jailbreaket, de azt nem adta ki. Ezt tette most qwertyoruiop is, aki egy (sajnos) vertikális videót tett közzé az általa elkészített 9.3.2-es jailbreakről. Tette mindezt azért, mert megunta, hogy az iCrackUriDevice csatorna szerinte folyamatosan a szenzációhajhász “jailbreak hírek” címmel megosztott videókkal vadássza a kattintásokat. No persze ez a videó önmagában még nem sokat jelent, viszont azt azért mégis jelzi, hogy még a 9.3.2 is tartalmaz olyan hibát, amivel elérhető a jailbreak. (tovább…) Szifon.com

Egy kettős, okostelefonokat érintő problémára keressük a megoldást ma a Lookmark segítségével. A véges mobilnet és a ‘hogy ne felejtsük el otthon letölteni az adott tartalmat’ problémája napi szinten jelentkezik a felhasználóknál, így mindenképp érdemes szót ejtenünk róla. Sokszor előfordult már velem, hogy utazás közben bukkantam rá egy jó játékra, alkalmazásra vagy bármi egyéb tartalomra az Apple online áruházaiban. Amennyiben nem túl nagy a letöltendő anyag mérete és a 4GB adatforgalmi keretemből még van elég, akkor nem szoktam szórakozni, letöltöm és kész. De mi van akkor, ha túl nagy méretű, vagy épp nem tudom, vagy nem akarom útközben letölteni, akkor hova tudom elmenti későbbi letöltésre ezeket a tartalmakat? (tovább…) Szifon.com

A napi szinten használt készülékek esetén jóformán minden esetben felmerül, hogy hogyan lehetne az akkumulátor élettartamát a legtovább kihúzni, hogy így az minél később szoruljon cserére. Ebben a cikkünkben a készülékek töltése kapcsán felmerülő, legalapvetőbb kérdéseket szedtük össze az Apple támogatási oldalának dokumentuma alapján. (tovább…) Szifon.com

A napokban jelentették be, hogy 850 millió euróból egy gigantikus adatközpontot hoznak létre Írországban. Az Apple elsősorban az Apple Music, az App Store, az iMessage, Maps és Siri kiszolgálására használja majd a telepet és a jelenlegi tervek szerint nem építenek mellé erőműveket, pedig a vállalat híres arról, hogy hatalmas napelemtelepeket meg hasonlókat épít az adatközpont mellé, hogy az környezetbarát legyen. Ehelyett az állami hálózatra kapcsolják a rendszert, ami egyébként elég falánk lesz: helyi lapok szerint a teljes nemzeti kapacitás nyolc százalékát használja majd el az Apple, ami azért elsőre elég túlzónak tűnik, érdemes ezeket a számokat fenntartással kezelni.  Mindenesetre ha pontosan a becslések, az azt jelentené, hogy az adatközpont több áramot használ majd, mint Dublin félmillió lakosa. Appleblog



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás