Mióta az Apple elérhetővé tette a HealtKitet, és az Egészség alkalmazást, azóta van itthon okosmérlegem. Okosmérlegből mára már több mint 10 típus közül választhatunk a SzifonStore-ban is, így nehéz a döntés. Nem olcsóak, azonban nem fél évre vásárolunk ilyen mérleget, legalább 3-5 évig használjuk majd, főleg ha fontos az egészségünk számunkra. A mérlegek bemutatására nem én vagyok a legjobb tesztalany, már ha azt nézzük, hogy mennyire képes motiválni, arra ott van Handrás, vagy a párom, de ettől függetlenül a mérleg vásárlása óta én is tettem néhány lépést. Ha okosmérleget tervezel venni, akkor itt az ideje. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: iHealth, Withings: digitális, iPhone-nal vezérelhető mérlegeket teszteltünk © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Kétségtelen, hogy az egyik legszebb és legkényelmesebb Apple Watch szíj a Leather Loop, mivel teljesen valódi bőrből készül, illetve nem rendelkezik olyan csattal, amely kényelmetlenné tenné a viselését, hiszen az egész szíj mágnesesen csatolódik össze. A valódi bőr hátránya azonban, hogy meglehetősen kényes tud lenni, főleg nedvességgel kapcsolatosan. Az atomic delights újságírója ezért alaposan tesztelés és próba alá vetette, hogy pontosan mennyire ellenálló a Leather Loop vízzel érintkezve. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: Az Apple Watch Leather Loop szíj és a víz találkozása © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

A 2011-es, tehát több mint három éves MacBok Airem még mindig ugyanolyan faszán működik, mint új korában. Két szűk keresztmetszetet tapasztaltam így az együtt töltött évek során: gyengülő, aztán hibajelzésre futó akksi három év rendszeres használat után folyton betelt háttértár, amiken a felhőalapú szolgáltatások is tovább rontottak a backupjaikkal Az első probléma könnyen orvosolható, cserélni kell, 49.000 forint az iCentre szervizében. A második már trükkösebb, hiszen az alaplapra integrált flash tárolókat nem egykönnyen forrasztgatja cserélgeti az ember. A vásárlásnál érdemes eldönteni, hogy kiadsz-e 70 ezer forinttal többet a 256 gigás modellért a 128-assal szemben (11 colos modell esetén, minden egyéb hardver változatlansága mellett).  Teszem hozzá, gyalázat, hogy e tekintetben ugyanúgy állunk, mint négy éve. Akkor is ez a két lehetőség volt a MacBook Aireknél, jelentős árkülönbséggel. Most azonban a TarDisk piacra dobott valamit, ami elég fontos ebben a történetben: egy SD kártyát, amit beillesztve a megfelelő nyílásba a Mac háttértára hirtelen megnő az SD kártya méretével. Tehát nem egy külön meghajtó jelenik meg, ahová fájlokat másolhatunk, hanem úgy tűnik, mintha eleve nagyobb lenne hely a gépen. A legtöbb külső merevlemezzel szemben, ahol fájl allokáció szükséges, ez az SD kártya egy hibrid meghajtót hoz létre, egybeolvasztva a a kártyát a belső tárhellyel.  Az egészet az OS X kezeli: a belső SSD kezeli az adatokat, mielőtt azok a kártyára kerülnek. Azok a fájlok, amiket gyakran használnak, az SSD-n maradnak, amiket ritkábban, mennek a kártyára. A TRIM-et használó SSD-k megtartják a TRIM miatti sebességnövekedést, és a Time Machine-ból visszaállítható hiba esetén az adat. Ha kihúzzuk a kártyát, egyes fájlok eltűnnek, míg ha visszadugjuk, újra megjelennek. Ezért aztán a cég azt javasolja, hogy állandó eszközként tartsuk a leolvasóban az egyébként a MacBook méreteihez igazodó, az oldalsó keretbe simuló kártyát. Az SD kártya read/write életciklusa 3000 alkalom, szemben az Apple flash háttértárának 5000-es értékével, szóval nem egy tartós megoldás ez sem. De azért jó tudni, hogy van már ilyen automatizált, bárki által használható lehetőség, ami később még jobb és olcsóbb lehet. Kell is neki olcsósodni, mivel egy 128 gigás TarDisk upgrade ára (149 dollár) a kétharmada annak, amit egy eleve nagyobb tárhelyű MacBook Airért kell fizetni, és ha figyelembe vesszük a veszélyeket, meg az SD-kártyaolvasó elvesztését, akkor már nem is annyira funky megoldás ez. De szellemes. Appleblog

A 3D Touch megjelenésével – mint minden új iPhone-szenzor és beviteli lehetőség esetén – a kreatív fejlesztők rengeteg, az Apple által nem éppen betervezett, új felhasználási módot találtak. Egy ilyen lehetőség a nyomáserősség-szenzor digitális mérlegként történő felhasználása. A csak jailbreakelt készülékekre elérhető, nyílt forráskódú “Plum-o-meter” után most egy másik alkalmazás is megjelent: a Gravity. Pontosabban csak megjelent volna, ha az Apple beengedte volna az App Store-ba. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: Az Apple visszadobta a Gravity digitálismérleg-alkalmazást © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Az Apple TV új generációja október 26-án vált megrendelhetővé, és a mai nappal kezdődően már el is kezdtek megérkezni a vásárlókhoz az általuk megrendelt készülékek. A negyedik generációs készülék legnagyobb újdonsága az alkalmazások telepíthetősége, amit az Apple is külön kiemel a termékoldalon. Mielőtt jobban elmerülnénk a tvOS újdonságaiban, először nézzük meg közelebbről, mit is kapunk a dobozban (unboxing). (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: Kicsomagoltuk az új Apple TV-t! © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Én nem sűrűn szoktam hátteret váltani. Általában havonta cserélek, most egy ideig egy élő fotó volt a hátterem, ki kellett próbálni az iPhone 6s miatt, aztán most ismét egy statikus háttérre váltottam. Én kifejezettem szeretem azokat a fotókat, ahol felül egy színnel találkozhatunk, és alul van maga a “kép”. Ez általában az eget jelenti, ami sötét, vagy kék szokott lenni és ezek a színek számomra rendkívül megnyugtatóak. Ahogy a fenti képen is látszik, jól látható az idő, alul pedig a fehér miatt nem látszanak a gombok, ami egyáltalán nem zavaró, inkább még jobban letisztult tőle a zárt képernyőm. A theultralinx.com most összeszedett pár hasonló hátteret, amik közül lehet válogatni, de néhányat én is beraktam ide cikkbe. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: Harminc gyönyörű háttérkép iPhone-ra © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Tovább folytatódik a SanomaMDC-ben az ingyenes Swift programozási nyelven történő fejlesztői előadássorozat, ahol a gyakorlatban is megismerkedhetsz iOS alkalmazások készítésével. Egy fordítóprogram elkészítésével foglalkozik a sorozat, első alkalommal az úgynevezett lexer-t készítettük el, most pedig a szintaktikai elemző elkészítése következik. A különféle parsing algoritmusok rövid elméleti áttekintését követően egy nagyon egyszerű, könnyen megírható, intuitív működési elvű algoritmust fogunk implementálni immár Swift 2.1-ben, és az előző alkalom során elkészített lexerre támaszkodva végre kézzel fogható “struktúrát” adunk készülő programozási nyelvünknek. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: A Budapest Swift Meetup bemutatja: Fordítóprogramok tervezése, 2. rész © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Dan Counsell neve biztosan sokatoknak ismerősen cseng, főleg azoknak, akik a felhasználói szintnél kicsit mélyebben beleásták magukat az iOS világába. Dan a Realmac Software alapítója, akik nem kisebb nevű alkalmazások készítői, mint az Ember vagy épp a Clear. Az alapító most viszont a céges berkeken kívül egy saját iOS játékkal jelentkezett, ami ráadásul Apple TV-re és Mac-re is elérhető lesz. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: Almost Impossible! – egy majdnem lehetetlen játék © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Sokszor szót ejtettünk a blogon az Apple talán legszimpatikusabb törekvéséről, arról, hogy a látássérülteknek és a más fogyatékkal élőknek is egy csomó lehetőséget integrálnak az eszközökbe. Ezzel pontosan azt valósítják meg, amiért a legtöbbször szőnyeg alá söpört kisebbség harcol: ugyanazt az eszközt használhatják és ugyanarra, mint a vakok esetében a látó társaik. Tim Cook a részvényeseknek valahogy úgy kommunikálta ezeket a nyereséggyilkos fejlesztéseket, hogy csessze meg a ROI, itt emberekről van szó. Ekkor szerettem meg ezt az embert. Ezekkel a történetekkel párhuzamosan aztán hallottam egy másikat, ami épp ennek ellenkezőjéről szólt. Dáviddal találkoztam már a vakok szövetségének székházában, akkor tudtam meg, hogy ő Androidra fejleszt. Így aztán volt alkalmam kikérdezni arról, mennyire működik jól az akadálymentesítés a Google rendszerében, miket kell letölteni, telepíteni hozzá, és noha az ottani támogatás közel sem annyira integrált, mint az Apple esetében, azért boldogulnak ott is a vakok. Aztán pár napja megint találkoztam Dáviddal. Már nem Android-fejlesztő volt. MacBookot és iPhone-t vásárolt, majd beállt iOS-programozónak, és Torma Zsolttal dolgozik együtt. A döntése hátterében pedig a Google áll, aki eléggé kiszúrt vele. A nemtörődömségével. Dávid ugyanis Eclipse alatt készítette a programokat Androidra. Ezt úgy kell elképzelni, mint az XCode-ot az Apple esetében (a lenti videón is látható), egy eszköz, amivel vizuálisan, gombokkal, egérrel, a használatot leegyszerűsítve tervezhet, hozhat létre projektet bárki, és a folyamat végén ott a futtatható kód. Ugyanis sokan talán azt gondolják, hogy vakon csak parancssorból, kézzel gépelgetve lehet programozni, pedig ez tévedés. Itt látható, ahogyan Torma Zsolt programoz XCode-ban, és érezhetjük, mennyivel egyszerűbb a dolga, mint hallgatni  és megjegyezni a kilométeres függvényeket. Csakhogy míg az XCode az Apple gyereke, addig az Eclipse nem Google-fejlesztés volt. A Google ugyan játszadozott az Android Studio bétájával sok évig, de Dávid ezt nem tudta használni. Nem volt ugyanis használható a képernyőolvasóval. Az Eclipse viszont szinte hibátlanul olvasta fel az egyes elemeket, így azzal simán ment évekig a munka. A Google azonban tavaly év végén bejelentette, hogy elkészült az Android Studio 1.0-ás verziója. Onnantól minden külsős eszköz kerülendő volt, ma már ajánlott csak ezt használni a fejlesztésre. Amit én meg is próbáltam, de annak ellenére, hogy már nem volt béta a szoftver, továbbra sem támogatta az akadálymentes megoldásokat. Nem ment vele a képernyőolvasó, számomra a program használhatatlan volt – mondta Dávid. Dávidot később fel is vették egy céghez, ahol természetesen egy Androidos projektet kapott. Nem ecsetelem, mennyire nehéz vakon elhitetni a cégekkel, hogy te is ugyanolyan alkalmas vagy a munkára, mint egy látó. Rohadt nehéz. De Dávid végre megkapta a munkát, kiosztották a projektet, amiről kiderült, Android Studióban készült. Na nem baj, átfordítják Eclipse-re, és mehet a munka. De nem sikerült. Átfordult, de elakadt. Nem ment a API-k egy része, és amikor azt gondolták, megoldották a problémát, újabbak jöttek. Több programozó dolgozott azon, hogy sikerüljön bepasszírozni Eclipse-be a kódot, de nem ment. Egyébként is más dolguk volt, Dávid pedig szomorú búcsút vett a helytől. És az Androidtól, hiszen nem tudhatta, egy másik helyen mikor fut bele egy Android Studiós cuccba. Visszalépni a kőkorszakba, és Notepadben fejleszteni már nem akart. Azt tette, ami a legkevesebb átállási energiával járt tehát: iOS-fejlesztő lett. Persze jól jött, hogy korábban már ismerkedett ezzel a világgal is. Google-től Apple, Javáról C. És persze az OS X és az iOS akadálymentességének megtanulása. Olyan volt, mint amikor fogod a sok év alatt megszerzett tudásod a rendszerről, bepakolod egy nagy zsákba, összekötöd a száját, aztán kidobod a francba – mondta Dávid, aki nem bánta meg a váltást. Most van munkája, szereti az Apple rendszereit, és nem kell attól tartania, hogy mikor felejtkezik el róla a fejlesztéseket végző anyacég. Mert nem fog, az Apple-nél ő is elsődleges fontosságú. Itt írtunk arról, hogy az MVGYOSZ már az OEP által támogatott eszközök közé is felvenné az iPhone-t. Itt pedig megnézhetitek, mire és hogyan használható az iPhone vakon. Appleblog

Az Apple tegnap este hozta nyilvánosságra elmúlt negyedéves eredményeit. Szokás szerint rekordokat döntögettek, így különösebb meglepetés nem érhette a befektetőket. A cég az utóbbi időben hozzászoktatta az elemzőket, hogy kiemelkedő növekedést tud produkálni, így a várakozások is magasak voltak. Szinte minden eredmény- és termékkategóriában rekordot döntött, csak a mérték volt kérdéses. (tovább…) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A cikk eredetileg itt jelent meg: Az Apple negyedéves eredményei: nincs meglepetés © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás