Hétfőn kezdődik Oscar Pistorius tárgyalása (ő az, aki lelőtte a barátnőjét tavaly), és a nyomozók pedig az iPhone-ján tárolt SMS-ekre és WhatsApp üzenetekre lennének nagyon kíváncsiak. Csakhogy Pistorius saját bevallása szerint elfelejtette a jelszót. A hírek szerint a dél-afrikai nyomozók már az FBI segítségét kérték, hogy vegye rá az Apple-t a telefon unlockolására. Mindeddig sikertelenül, pedig hétfőn már nagy szükség lenne az információkra. Két dolog jutott eszembe erről. Az egyik, hogy milyen barátságos, összeesküvéselmélet-megszégyenítő helyzet az, ahol a telefonon történt üzenetváltást csak az adott telefonról tudja megszerezni a rendőrség. És még úgy is hiába próbálkozik. A másik, hogy milyen jóindulatú következtetés az, amit a 9to5Macen olvastam: […] Bővebben! Appleblog

Ez a nap pedig február 28 amikortól is a hivatalos listaárakon forgalmazhatjuk az iPhone-t, közvetlenül az Apple-től! Röviden ez a szuper hír, de természetesen bővebben is el tudom mesélni, hogyan jutottunk el idáig. Hét évvel ezelőtt jelentette be Steve Jobs az első iPhone-t. Természetesen nagyon szerettem volna, ha forgalmazhatom is, nyilván nem kell ecseteltem, hogy az első pillanattól kezdve, mennyire hittem az iPhone-ban. Aztán kiderült, hogy az első iPhone-t kizárólag USA-ban forgalmazza majd az Apple. Majd jött az iPhone 3G, ami ugyan kapható lett Európában is, de forgalmazási joga csak a mobilszolgáltatóknak lett. Sőt kizárólagosságot kaptak. Persze az üzleti modell nagyon is jól működött. A szolgáltatók fizettek az Apple-nek, azért, hogy csak náluk legyen a készülék, így mindenki jól járt. (Kivéve a többi szolgáltatót, meg minket…) Aztán az iPhone 3G megjelenése után nem sokkal, egyszer csak kaptam egy hívást a hazai Apple disztribútor vezetőjétől: – András, nagyon jó hírem van! Hamarosan árulhatjátok az iPhone-t. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, hiszen akkoriban már minden második ember a boltba betérők közül iPhone-t szeretett volna vásárolni. Aztán jött a feketeleves. Kiderült, hogy lesz szerződésünk iPhone forgalmazásra, de csak a T-Mobile-tudunk vásárolni készülékeket, és csak T-Mobile szolgáltatással együtt forgalmazhatjuk (kártyafüggetlen készüléket, amire nálunk a legnagyobb volt a kereslet nem). Értsd: ha valaki bejön egy Apple boltba, akkor adhatunk el iPhone-t, de ugyanúgy mintha egy T-Mobile-ba sétált volna be, ugyanazzal a hosszadalmas papirmunkával (vagy hosszabbal mert nem volt akkora rutinunk). Erre azt mondtam, hogy köszönöm szépen, de ezt így nem kérem. Windowsos gépeken kössünk a T-Mobile rendszerében előfizetéseket. Ennek semmi értelmét nem láttam, én független készülékeket szerettem volna forgalmazni. Teltek múltak az évek, jött az iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, aztán az iPhone 5 is megérkezett. Én persze lelkesen tudósítottam az összes rajtról, csak épp nem a saját boltom előtt gyülekező embereket videózhattam, hanem az Apple store, vagy a szolgáltatók előtt állókat. London iPhone 4S from Andras Horvath on Vimeo. Közben már rég megszereztük az Apple Premium Reseller státuszt, a szerződésünk szerint árulhattunk is iPhone-t. Sőt kötelezően ki kellett rakni a boltokba mindig egy-két bemutatódarabot! Csak épp nem volt kitől venni, ugyanis a hazai Apple disztribútornak nem volt szerződése az Apple-el, hogy árusíthasson iPhone-t. Nem titok, hogy a boltba kirakott demódarabokat úgy szereztük be, hogy kimentünk Londonba vagy Németországba, sorban álltunk egy Apple Store előtt, és megvettük listaáron a készülékeket. A sajátunkat is, meg a demókat is pultokra… Minden évben, minden egyes Apple meetingen, felvetettem a problémát az Apple-nek. Hol mérgesen, hol könyörögve, hol beletörődve, de semmi nem történt, azon kívül, hogy kötelező lett kirakni az APR boltokban az iPhone-t, viszont vásárolni még mindig nem tudtunk közvetlenül az Apple-től. Gyanítom, hogy az Apple irodában egy Handrás portré is ki lehetett már akasztva amit dartsokkal dobáltak szegény Apple-ösök miután egyetlen meetinget sem úsztak meg anélkül, hogy végig kellett volna hallgatniuk tőlem a “nemhiszemelhogymégmindignincs iPhone” rinyálást. Azért én hiszek benne, hogy mégis volt értelme folyamatosan felhozni a témát. (nyilván nem is én voltam az egyetlen APR tulajdonos, aki erőltette a dolgot minden lehetséges alkalommal) Mondanom sem kell, hogy ha annyi ezresem lenne ahányan az évek során megkérdezték, hogy miért nem árulunk iPhone-t, akkor most azonnal vehetnék egy Ferrari-t… Iszonyú kellemetlen volt, hogy bár a pultokon ott van a készülék, a betérő vásárlóknak azt kellett mondani, hogy bocs, de nem áruljuk. Akkor jött a kérdés: Miért nem árulhatjátok? Teljesen jogosan, hiszen az emberek nem igazán értették, hogy egy Apple logós boltban, miért nem lehet megvásárolni egy Apple logóval ellátott telefont. Aztán az iPhone 5s megjelenésekor már éreztük, hogy valamiféle megoldás lebeg a levegőben. Persze semmi konkrétumot nem mondott senki, de valahogy máshogy reagáltak az Apple-ös kapcsolattartóink az iPhone kérdésre. Persze tartottunk iPhone-t készleten, de nem igazán volt normális beszerzési lehetőségünk. Az EU-n belül szabad-kereskedelem van, így kereslet-kínálat alapon hozzáfértünk a termékhez kis mennyiségben, de sokszor az Apple listaáraknál akár 30-40 ezerrel drágábban. Ezeken az árakon nem is kerestünk, de azért volt értelme tartani, hogy ne azt mondjuk a betérőknek, hogy bocs de nincs iPhone raktáron. Volt olyan időszak is, amikor TG már egész komoly mennyiségben szerzett be az iSTYLE-ban telefont, amit sokan be is kommenteltek ide a blogra, vagy facebookra, így kénytelen voltam iSTYLE-tól venni az iPhone-t, hogy legalább a Fashion Street-en legyen a polcon mindig. Aztán decemberben megtörtént az a pillanat amire vártunk. Behívtak az Apple irodájába, ahol elmondták, hogy nemsokára minden akadály elhárul az útból, és végre ugyanúgy forgalmazhatjuk az iPhone-t, mint bármilyen más Apple terméket. Ez a nemsokára pedig a holnapi napot jelenti, február 28-ától készletről és természetesen listaáron lehet megvásárolni az iPhone 4S-t, iPhone 5c-t, és az iPhone 5s-t. iPhone 5c-ből a 32 GB-osat, és iPhone 5s-ből a 64 GB-osat egyelőre nem tudjuk rendelni, de gondolom ez is megoldódik előbb-utóbb. (nem tudom mi az oka, de mindegy is, mert ezek a legkevésbé keresett modellek) Minden más modell készleten van, és igyekszünk, hogy ez így is maradjon. Persze 0 perces használt (értsd lopott / áfacsalt / újrafóliázott) termékekkel még lesz egy csomó gond a piacon, de hát a fordított Áfát már nem az Apple-nek kell megoldania. Azért remélhetőleg a szürkeimport is visszaszorul, hiszen igazából sokan pont azért voltak kénytelenek szürkén vagy külföldről beszerezni az áhított telefonokat, mert egész egyszerűen az embereknek nem volt lehetőségük itthon besétálniuk egy Apple boltba, hogy függetlenül megvásárolhassanak egy készüléket. Lásd, én is a T-től, vagy Londonból vásárolgattam a készülékeimet. Ez most végre megoldódik. Ugyanúgy levehetem majd a polcról rajt után, ahogyan azt például az iPaddel vagy bármilyen más Apple termékkel megtehettem eddig. Hosszú évek munkája van abban, hogy a csapatunk mindent tudjon az iPhone-okról, hogy az üzleteinkben minden kiegészítőt megtaláljatok hozzá. Most végül az utolsó láncszem is a helyére került: Mostantól bárki bármikor besétálhat, és vásárolhat a polcról egy iPhone-t, az Apple hivatalos listaárain. Arról nem is beszélve, hogy ha kapunk majd jó kis indulómennyiséget ősszel, akkor végre iPhone rajtot is csinálhatunk az iPad rajt mellett. Az istyle.hu-n nemsokára láthatjátok, ahogyan az összes iPhone modell készletre kerül. Ma illetve holnap érkezik meg mind a hat boltunkba hatalmas mennyiség az iPhone-okból, amint bevételezik a srácok, készleten lesz mindenhol. Handras

Gyerekkoromban nem volt Game Boy-om, de szerencsére barátok révén én is találkoztam ezekkel a ma már “retro” kategóriás játékokkal, így most nagy lelkesedéssel fogtam neki, hogy iPhone-on újra játszhassak ezekkel a kultikus játékokkal.    Az új emulátort, a GBA4iOS 2.0-t ne az App Store-ban keressétek, mert ott nem fogjátok megtalálni, hanem a készüléketeken Safariban írjátok be a következő linket: http://gba4iosapp.com/download/ és töltsétek le az appot. Ezután ezen az appon belül tudjátok letölteni azt a több száz retro játékot, ami jelenleg a kínálatban van: több fajta Mario, Pokémon, DragonBall, Yu-Gi-Oh!, Zelda, Final Fantasy, és még sok más klasszikus. Amennyiben álló helyzetben van a telefon játék közben, akkor egy Game Boy “testet” is kapunk a képernyőre (aminek megváltoztathatjuk a kinézetét) és azzal tudjuk irányítani a játékokat, míg a játék a képernyő felső harmadában kap helyet. De játszhatunk döntött helyzetben is, viszont ilyenkor a gombok a játékra kerülnek, ami kissé zavaró, de legalább nagyobban látjuk a játékot. A Game Boy emulátor legújabb változata már iPad-kompatibilis, de ami ennél is fontosabb, hogy megkapta az MFi kontroller támogatást is. Számomra a játékok irányítása nehéznek bizonyult touch kontrollal álló és fekvő módban is. Álló módban a képernyő felső harmadát nézem csak, mivel ott ugrál Mario és így könnyen lecsúszik az ujjam a lejjebb található gombokról, mivel látatlanban nem érzem, meddig érnek. Fekvő helyzetben viszont a gombok lilás színűek és például valamelyik DragonBall játék elején pont lilás környezetben kell verekednünk és így alig látszanak a gombok. Szerencsére ezen is tudunk változtatni, a gombok átlátszóságának változtatásával, de még a gombok funkcióit megtudjuk változtatni. A Logitech PowerShell MFi kontrollerjével viszont sokkal kényelmesebben lehet játszani ezekkel a játékokkal, hiszen gombokra lett kitalálva az irányítás és nem érintőképernyőre. A Logitech MFi kontrollerjéről bővebben itt írtunk és a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni. Nem tökéletes még ez az app, mert ha valamiért nem indulna el, akkor a készülék óráját vissza kell tekerni február 19-e előttre és akkor minden menni fog rendesen. Az alkalmazás Dropbox támogatással is rendelkezik, így a játék mentéseink biztonságban vannak. Amennyiben se az MFi kontrollert, se az érintőképernyős megoldást nem tartjuk megfelelőnek, akkor AirPlay segítségével TV-n is lehet játszani úgy, hogy csak a gombok maradnak a telefon kijelzőjén. Az alkalmazást frissíteni a saját Beállítások menüpontjából lehet. Jópofa dolog, egy próbát megér. You just finished reading Game Boy játékok iOS-en, akár MFi kontrollerrel! Consider leaving a comment! © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Teendőink észben tartása és rendszerezése miatt, ha már okostelefonunk van, érdemes valamiféle alkalmazást használni, így biztosan nem felejtünk el semmit se (már, ha beírtuk az appba). Az App Store tele van ilyen appokkal, vannak köztük jók és rosszak, és persze vannak olyanok, amik egyszerűen kiemelkednek a mezőnyből, ilyen a Clear is, már csak azzal is, hogy bőven az iOS 7 és a flat design elterjedése előtt megmutatták, hogyan is néz ki egy gyönyörű, flat app. A Clear máshogy közelíti meg a teendők kezelését, ugyanis nem időpontokhoz kell kötni a teendőket, hanem egyszerűen listákba, melyeken belül szabadon változtathatjuk a sorrendet, anélkül, hogy át kellene ütemeznünk mindent. Ez egy teljesen gesztus-vezérelt alkalmazás, nincsenek hagyományos értelemben vett gombok, mindent az ujju(ai)nk  segítségével tudunk elvégezni. A teendőket listákba rendezhetjük, melyeken belül szabadon mozgathatjuk őket, de akár kettő közé egy két ujjas nagyítási gesztussal beszúrhatunk egy új teendőt is. A készeket jobbra húzással kipipálhatjuk, ami meg mégsem kell, azt balra húzással törölhetjük is. A kipipált teendők fehéren áthúzva a lista aljára kerülnek, ahonnét akár vissza is hozhatjuk őket, ha mégsem volt jogos a kipipálásuk. A teljesen kipipált listát egy felfelé húzással kiüríthetjük, ami után nagyon jó idézetek jelennek meg. A Clearben végtelen mennyiségű lista és teendő hozható létre. A listák/teendők színe egy gradiens mentén változik, így könnyen felismerhetőek a listák, illetve könnyen láthatjuk, hogy nagyjából mennyi teendőnk van még. A színek változtathatóak, ugyanis rengeteg téma áll rendelkezésre és csomó rejtett is, amihez ezt-azt meg kell csinálnunk. A beállításokhoz csípő mozdulat segítségével jutunk el, de ugyanez a mozdulat kell a listából való kilépéshez is. A színtémák közül párat úgy tudunk megszerezni, ha vagy adott ideig, vagy adott időben használjuk az alkalmazást, vagy pedig a ritkábbakhoz egyéb alkalmazások megvétele szükséges (például Tweetbot, Analog Camera). Én legtöbb esetben a különböző grafikai munkáimat írom fel a teendők listájára és ilyenkor nincs is szükségem arra, hogy egy adott időpontban szóljon az alkalmazás, hogy ezt meg ezt kell most megcsinálnom, hanem mikor végzek egy munkával, előveszem a Cleart, kipipálom az épp elvégzett munkát, és megnézem, mi vár még rám. Nagyon egyszerű: A Realmac Software-nél elkövettek egy hibát ősszel, ugyanis kiadták a Clear új változatát Clear+ néven iPad támogatással (ezt hiányolták a legtöbben az appból) és kifejezetten iOS 7-re megírva. Ezzel egyidőben kivették az App Store-ból az eredeti Cleart, így vagy megelégedtél, hogy nincs tovább frissítés az alkalmazáshoz, vagy vehetted meg újra a Cleart, immáron Clear+ néven. Volt is felháborodás rendesen. A fejlesztők belátták hibájukat és frissítették a régi verziót is iOS 7-re és visszatették a Store-ba, viszont így két app volt a kínáltban, különböző áron és különböző támogatottsággal (a régi nem volt még mindig kompatibilis iPaddel) és ez a vásárlókat nagyon összezavarta. Mivel a Clear+ az újabb és kevesebb felhasználóval rendelkező változat, így a fejlesztők ennek a törlése mellett döntöttek, de úgy, hogy a régi változat is megkapta az új összes funkcióját. Ezután 24 órára ingyenessé teszik az eredeti változatot, hogy minden Clear+ felhasználó átválthasson ingyenesen arra, ami a Store-ban marad, és ne kelljen újra fizetnie egy appért, amiről azt hitte, hogy egyszer már megvette. Ez a 24 óra most jött el, és az emailben azt írják, február 28-án újra visszaáll az ár 4,49 euróra. Szedjétek le még ma, mert gyönyörű és nagyon hasznos alkalmazás, és nem mellesleg hatalmasat lehet most spórolni így. Nekem teljesen megváltoztatta a hozzáállásom a teendők írásához. Clear – Tasks & To-Do List Ár: Ingyenes Méret: 8.92 MB Verzió: 1.3.6 Értékelés: You just finished reading Csak ma ingyenes a Clear, az egyik legjobb To-Do alkalmazás! Consider leaving a comment! © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Pár perce érkezett a hír, miszerint holnaptól, február 28-tól már az Apcom, és így az Apple Premium Reseller üzletek kínálatában is hivatalosan elérhetőek lesznek a kártyafüggetlen iPhone készülékek. Így az új iPhone-t idén ősszel már akár az iSTYLE-ban is megvásárolhatod! Ez egy komoly mérföldkő hazánk számára, több szempontból is. Egyrészt ez azt jelenti, hogy az iPhone 6 megjelenéskor már jóval előbb eljuthat hozzánk a készülék, és ezentúl ismét számíthatunk itthoni APR-rajtokra. Másrészt amennyiben APR-től vásárolod meg, úgy a magyarországi jogszabályok, például garanciával kapcsolatos dolgok vonatkoznak a készülékre. Természetesen az APR-ekben ugyanannyiba fog kerülni a készülék, mintha a hivatalos magyar Apple Online Store-ból vásárolnád meg. Alább olvasható a teljes sajtóközlemény. *** Új alapokon a hazai iPhone forgalmazás Kártyafüggetlen iPhone készülékekkel bővült az Apcom kínálata . Újabb teljesen legális forrásból lehet kártyafüggetlen iPhone készülékeket vásárolni . Stabilabb ellátásra és állandó árakra számíthatnak a fogyasztók Budapest, 2014. február 27. – Az Apcom, az Apple magyarországi hivatalos disztribútor partnere elnyerte az iPhone készülékek hazai forgalmazásának jogát. A kínálatban február 28-tól lesznek elérhetők a viszonteladók számára a kártyafüggetlen iPhone-ok, és a vállalat a kínálat bővülésének köszönhetően jelentős forgalomnövekedést tervez. Február 28-án megkezdi a kártyafüggetlen iPhone készülékek hazai forgalmazását az Apcom, az Apple magyarországi hivatalos disztribútor partnere. Azzal, hogy a társaság elnyerte az iPhone-ok forgalmazásának hazai jogát, teljessé válik a kínálat a magyar piacon. Az Apple okostelefonjait eddig teljesen legális forrásból két nagy mobilszolgáltatón keresztül, kártyafüggetlen verzióban pedig az Apple saját honlapján lehetett vásárolni. “Azzal, hogy az Apcom elnyerte az iPhone-ok forgalmazásának jogát, a hivatalos iPhone értékesítés harmadik fő pillérét alkotjuk Magyarországon. Folyamatos és megbízható lesz a hazai ellátás a kártyafüggetlen készülékekből, ráadásul a hazai viszonyoknak megfelelő, lokalizált telefonokat vásárolhatnak majd a fogyasztók a partnereinktől. További komoly előnyt jelent a hivatalos nyílt disztribúció elindítása az ár szempontjából. Mivel az Apple okostelefonjainak ára állandó lesz a viszonteladó partnerek számára – a cég hivatalos árazásának megfelelően -, így a javasolt fogyasztói árnak köszönhetően a felhasználók is kedvezőbb feltételek mellett vásárolhatják meg a készülékeket” – mondta Szeidl Tibor, az Apcom ügyvezető igazgatója. A magyarországi kiskereskedelemben ugyan eddig is kaphatóak voltak kártyafüggetlen iPhone készülékek, azonban nehézkes beszerzés és kedvezőtlen feltételek – többek között a hazai viszonyoknak nem megfelelő tartozékok, a magyar nyelvű leírás hiánya vagy a nehézkes garanciális ügyintézés – jellemezték ezt a piacot. Emellett a bizonytalan beszerzési források miatt a forint-euró árfolyam változását követve módosult a hazai fogyasztói ár, így jelentős árkülönbségek voltak tapasztalhatók. “Bízunk benne, hogy a nyílt disztribúcióval új alapokra helyezhetjük a kártyafüggetlen iPhone hazai forgalmazását, és sikerrel nyithatunk a jövőbeni partnereink felé. Ez a lépés fontos mérföldkő az Apcom életében, melynek köszönhetően a tavalyi mintegy hétmilliárd forinthoz képest az idén akár 20 százalékkal is nőhet a forgalmunk. Terveink szerint számos új viszonteladóval bővül partnereink köre, akik megbízható, tiszta forrásból szeretnének kártyafüggetlen iPhone készülékeket vásárolni” – tette hozzá Szeidl Tibor. Az Apcom Hungary Kft. Az Apcom Hungary Kft. a dedikált disztribúciós szolgáltatások magyarországi képviselője, az Apple és Apple kiegészítő termékek, illetve a Symantec nagyvállalati termékportfóliójának hazai disztribútora. A több mint 40 éves ICT tapasztalattal, nemzetközi háttérrel és tőkeerővel rendelkező Midis Group tagja. A Midis Group különböző értékesítési formákban többek között a következő gyártók termékeit forgalmazza 3 kontinensen, 30 országban: AEG, Adobe, Apple, CA Technologies, Cisco, HP, IBM, Intel, Oracle, SAP, Sybase. További információ megtalálható a www.apcom.hu oldalon. You just finished reading Breaking: új alapokon a hazai iPhone forgalmazás! Consider leaving a comment! © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Hétfőn tettük ki Kroll Zsuzsannával készített videónkat, amiben azt láthattátok, hogyan lehet vakon használni az iPhone-t. E mellé kitettünk egy felhívást is: akinek már nem használt, régebbi iPhone-ja van, ajánlja fel a látássérülteknek. Ami nekünk csak egy életünket megkönnyítő kütyü, az nekik kinyithatja a világot. Elsőként én ajánlottam fel iPhone 4-esemet az ügynek, de egy óra múlva már elkezdtek beérkezni a további felajánlások. Mostanáig összesen 16 iPhone-t dobtunk össze a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, akik már szervezik az első sorsolást a beérkezett igénylők között. Egyetlen felajánlást kellett csupán köszönettel visszautasítani: iPhone 3G-t már nem tudnak használni a vakok hatékonyan, iPhone 3GS-t, és ennél újabb telefonokat várnak. Az egyik legnagyobb meglepetés számomra egy hétéves gyerek volt, Marci, az egyik barátom kisfia: amint megtudta, mire tudják használni a vakok a telefont, rögtön felajánlotta a sajátját. Na jó, nem egészen a sajátja, igazából az apja adta neki átmeneti jelleggel, hogy hallgathasson zenét a saját szobájában, de ez nem teszi kisebbé az áldozatot. Marci, köszönjük neked, és a többieknek is. Ő Marci: […] Bővebben! Appleblog

Hétfőn tettük ki Kroll Zsuzsannával készített videónkat, amiben azt láthattátok, hogyan lehet vakon használni az iPhone-t. E mellé kitettünk egy felhívást is: akinek már nem használt, régebbi iPhone-ja van, ajánlja fel a látássérülteknek. Ami nekünk csak egy életünket megkönnyítő kütyü, az nekik kinyithatja a világot. Elsőként én ajánlottam fel iPhone 4-esemet az ügynek, de egy óra múlva már elkezdtek beérkezni a további felajánlások. Mostanáig összesen 16 iPhone-t dobtunk össze a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, akik már szervezik az első sorsolást a beérkezett igénylők között. Egyetlen felajánlást kellett csupán köszönettel visszautasítani: iPhone 3G-t már nem tudnak használni a vakok hatékonyan, iPhone 3GS-t, és ennél újabb telefonokat várnak. Az egyik legnagyobb meglepetés számomra egy hétéves gyerek volt, Marci, az egyik barátom kisfia: amint megtudta, mire tudják használni a vakok a telefont, rögtön felajánlotta a sajátját. Na jó, nem egészen a sajátja, igazából az apja adta neki átmeneti jelleggel, hogy hallgathasson zenét a saját szobájában, de ez nem teszi kisebbé az áldozatot. Marci, köszönjük neked, és a többieknek is. Ő Marci: […] Bővebben! Appleblog

Bevallom, mindig is nagy megszállottja voltam az iPhone készülékkel való fényképezésnek és videózásnak, mivel egyetértek azzal az állítással, miszerint az a legjobb fényképező, amelyik mindig nálad van. Ha belegondolunk, hiába van otthon egy másfél millió forintos profi gépünk, ha éppen az utcán sétálva meglátjuk életünk képének lehetőségét, több mint valószínű, hogy nem ugorhatunk a gépért haza, mert a pillanat addigra elmúlik. A fényképezés célja pedig mi más, ha nem a pillanat megörökítése? Az idő számomra kulcsfontosságú tényező ebben a témában. A kép elkészítése Bátran kijelenthetjük, hogy minden itt dől el. Ha már az eleve elkészített fotó rossz minőségű, homályos, bemozdult, akkor szinte nincs az a retusáló app, ami tökéletes képet képes varázsolni a hibásan megkomponált képünkből. Bár rengeteg különböző alkalmazással van lehetőségünk fényképet készíteni, én mégis mindig a gyári Kamera alkalmazáshoz nyúlok, talán azért, mert ezt bárhonnan elérem, legyen szó akár a zárolt képernyőről vagy a Control Center-ről. Én mindenképpen javaslom, hogy kapcsoljuk be a rácsokat a kereső nézetnél a Beállítások, Fotók és kamera, Kamera, Rács menüpont alatt, mivel így sokkal jobb képeket tudunk komponálni a segéd harmadolópontoknak köszönhetően. Szintén ajánlom, hogy ezen a ponton részletesen olvassunk utána, hogy mit is jelent az aranymetszés, a harmadolópont és a Fibonacci-spirál a kép komponálása során. Érdemes mindig több képet készíteni egy adott témáról arra az esetre, ha véletlenül az egyik képünk bemozdult, vagy éppen rosszul fókuszáltunk volna. Én általában mindig 3-4 képet készítek ugyanarról, biztos, ami biztos. Mindig normál képarányban készítem el őket, hiszen még ha Instagramra is szánom az adott képet, nagyobból mindig egyszerűbb kisebbet készíteni a későbbiekben, mint fordítva, ami pedig a filtereket illeti, sosem használom őket közvetlenül a fényképezés során, csakis utána. Abban az esetben, ha egy naplemente sziluettjét vagy egy makró fényképet szeretnénk készíteni az ablakon keresztül, rendkívül jól jön a Kamera AE/AF zárolási funkciója, amellyel elkerülhetjük, hogy egy nem kívánt pillanatban újra fókuszáljon a készülékünk. Ezen funkció bekapcsolásához egész egyszerűen csak hosszan kell megérintenünk a fókuszálni kívánt területet a képernyőnkön. Végül, de nem utolsó sorban: ha szeretnénk, hogy mind a hátterünk, mind pedig a témánk is megfelelően éles és szép legyen, akkor javaslom a HDR funkció bekapcsolását, amelynek segítségével az iPhone-unk egyszerre két képet készít, két különböző expozícióval, egy alulexponált és egy túlexponált képet, így ebből szoftveresen kapunk egy olyan képet, ahol megfelelően exponált mind a témánk, mind pedig a hátterünk. Erre viszonylag gyakran lehet szükségünk, ha szeretünk tájképeket készíteni és az égbolt gyakran kiégettre sikerül. Természetesen itt is van lehetőségünk egy professzionálisabb alkalmazás használatára, mint például a Pro HDR vagy az AuriStitch Panorama. Pro HDR Ár: 1.79 EUR Méret: 4.2 MB Verzió: 4.5.1 Értékelés: AutoStitch Panorama Ár: 1.79 EUR Méret: 6.27 MB Verzió: 6.1 Értékelés: Abban az esetben, ha nem kell sietnem a kép készítéssel, valamint kicsit komolyabb beállításokra és funkciókra van szükségem, akkor általában a VSCO CAM-hez és a Camera+ alkalmazásokhoz szoktam nyúlni. Mindkettő lehetővé teszi, hogy a keresőn két pontot egyszerre megérintve külön tudjuk megadni és módosítani a fókuszpontot és az expozíciót. Ezen kívül a Camera+ esetén lehetőségünk van még időzítőt is beállítani, ami szintén hasznos tud lenni egyes szituációkban. Szerkesztés Ha sikerült jól megkomponálnunk a képünket, akkor itt az ideje, hogy még szebb és még egyedibb képet varázsoljunk belőle néhány egyszerű érintéssel. A cikk további részében az általam leggyakrabban használt képszerkesztő alkalmazásokat, valamint kedvenc beállításaimat szeretném veled megosztani, mint egy inspirációt nyújtva a későbbi fényképezésekhez. VSCO CAM Óriási rajongója vagyok a Visual Supply Company csapata által készített alkalmazásnak. Igaz, hogy nem rendelkezik olyan sok effekttel, mint például az Instagram, vagy a Rookie, de ezek az effektek sokkal átgondoltabbak és sokkal kifinomultabbak. A kedvenc filterem a T1, M5 és az F2, amelyeket bátran használhatunk szinte bármelyik képre. Ezenkívül szeretek egyéb finom szerkesztéseket is a VSCO CAM-ben végezni, bár a Snapseed erre sokkal inkább megfelelőbb. VSCO Cam® Ár: Ingyenes Méret: 18.92 MB Verzió: 3.0.1 Értékelés: Snapseed A Snapseeden belül nagyon látványosan és egyszerűen tudjuk szerkeszteni a képeink különböző részeit, valamint az egész képet is egyszerre. Itt leginkább a színeket, a fényerőt, a fehéregyensúlyt és a tilt-shift effektet szoktam beállítani. A Snapseed is rendelkezik különböző effektekkel, vagy ahogyan ők írják “Drámákkal”, de ezek számomra túl drasztikusak, ezért csak nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem szoktam használni. Snapseed Ár: Ingyenes Méret: 26.61 MB Verzió: 1.6.1 Értékelés: Squaready A Squaready az egyik legegyszerűbb alkalmazás, amit valaha használtam iOS eszközön. Nem is szeretném nagyon túlragozni, egyszerűen csak Instagram-baráttá tudjuk vele alakítani a képeinket. (Bár négyzetesre vágni az iOS maga is tud, ha az adott képnél a szerkesztés módban a levágásnál azt adjuk meg képaránynak.) Squaready – Instagram layouter Ár: Ingyenes Méret: 18.38 MB Verzió: 1.9.0 Értékelés: Moldiv Rengeteg kollázskészítő alkalmazás érhető már el az App Store-ban és ember legyen a talpán, aki tud közülük választani. Nekem körülbelül két évbe került, míg számtalan próbálkozás után megtaláltam a számomra megfelelőt. Ezen belül szoktam még feliratokat is hozzáadni a képeimhez, mert meglehetősen sok betűtípus közül válogathatunk, amelyeket ezenfelül még tetszőlegesen variálhatunk is. Moldiv – Collage Photo Editor Ár: Ingyenes Méret: 40.77 MB Verzió: 1.9 Értékelés: Rookie A Rookie viszonylag új alkalmazás a fotó mappámban, mivel még csak 2-3 hete töltöttem le. A VSCO CAM applikációval ellentétben itt valóban rengeteg filter és effekt közül válogathatunk, csak győzzünk végignézni őket. Ha valaki imádja az effekteket és rengeteget szeretne elérni egyetlen alkalmazáson belül, az mindenképpen próbálja ki. Rookie – Photo Editor Ár: Ingyenes Méret: 38.72 MB Verzió: 1.0.1 Értékelés: Camera+ A Camera+ alkalmazás pont a múlt héten kapott jelentősebb frissítést, amivel még gyorsabbá tették az egész appot, valamint még egyszerűbb és kifinomultabb lett a képek utólagos szerkesztése. A Camera+ nagy előnye, hogy egy teljes fotó-szerkesztés-megosztás munkafolyamatot képes végig támogatni, így nem kell útközben többször exportálnunk a képeinket, és ehhez meglehetősen sok előre elkészített effektet és beállítást is kapunk. Camera+ Ár: 1.79 EUR Méret: 27.36 MB Verzió: 5.1 Értékelés: Megosztás Ha elkészültünk az alkotásainkkal, akkor nincs más hátra, mint hogy megosszuk a képeinket az ismerőseinkkel. Ez az a pont, ahol először nyitom meg az Instagram alkalmazást és egész egyszerűen csak megosztom a képeimet, ugyanis nagyon nem vagyok nagy híve az Instagram effektjeinek, mert az esetek többségében mindenki ugyanazt a pár filtert használja. Összegzés Mindenkit csak bátorítani szeretnék, hogy nyugodtan használja az iPhone készülékét is fotózásra, hiszen meglepően jó képeket lehet készíteni vele, amelyekről az esetek többségében meg sem lehet állapítani elsőre, hogy egy komolyabb DSLR-rel készült-e vagy egy iPhone-nal. Inspirációként szeretném megmutatni Jordan Oplinger, a The Verge szerkesztője által készített videót, amelyen a saját fotózási munkafolyamatát mutatja be: You just finished reading Fotózz bátran az iPhone készülékeddel!! Consider leaving a comment! © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Az Apple még pénteken adta ki az iOS 7.0.6-ot (illetve iPhone 3GS-re és iPod touch 4G-re a 6.1.6-ot), ami egy súlyos SSL-sebezhetőséget javít. Erről a hibáról hamarosan részletesebben is írunk, de röviden az a lényeg, hogy mindenképp fontos frissíteni. Mindenesetre aki bármi oknál fogva nem tud frissíteni, annak is van egy köztes megoldás jailbreakkel a hiba befoltozására. A hiba ellenőrzése nagyon egyszerű: menjünk fel a böngészővel például a http://gotofail.com oldalra. Ha ott az alábbit kapjuk, akkor a probléma jelen van a készülékünkön futó rendszerben is – esetünkben ez épp az iOS 7.0.4 és a 6.1.3:   Ha bármi okból nem tudunk frissíteni a 7.0.6-ra (vagy iPhone 3GS és iPod touch 4G esetén a 6.1.6-ra), akkor nincs más teendőnk, mint Cydiában megkeresni az SSLPatch nevű csomagot (a BigBoss repo-ban lesz – de használhatjuk Ryan Petrich saját repo-ját is), majd feltelepíteni: Ez a csomag 6.0-tól kezdve a 7.0.5-tel bezáróan az összes köztes verzióra telepíthető, így minden esetben megszabadulhat a készülékünk ettől az SSL-hibától, ha feltelepítettük. Ugyanakkor mivel ez egy MobileSubstrate-alapú patch, így értelemszerűen nem fog akkor működni, ha a készülékünk épp Safe Mode-ban van, mert a Safe Mode lényege, hogy minden, MobileSubstrate-alapú kiegészítést átmenetileg kikapcsol. (Hasonlóképp nem működhet adott esetben más, root joggal futó kiegészítőkön belül sem.) Így ez csak egy köztes megoldás, tehát érdemesebb lehet frissíteni az iOS-t az Apple által kiadott verzióra, de még így is több, mint a semmi. Az SSLPatch telepítése után ismét ellátogatva a gotofail oldalra, az már nem dob hibát:   Ez nem az első eset, amikor a jailbreakes közösség is javít egy olyan hibát, amit az Apple. Korábban a JailbreakMe-t is lehetővé tévő PDF-hiba javítására a jailbreakes fejlesztők hamarabb adtak ki patchet, mint az Apple iOS-frissítést. Így jailbreak után a felhasználók a patch telepítésével már biztonságban érezhették a készüléküket, míg a nem jailbreakelőknek meg kellett várniuk az iOS frissítését. Most viszont az Apple hamarabb lépett, és kiadta a frissítést. Fontos megjegyezni viszont, hogy ez az SSL-hiba már az iOS 6 óta megvan a rendszerben, és OS X esetén az ezt javító frissítés megjelenéséig érintett a Mavericks összes verziója is. Most viszont, hogy köztudomású lett ez a sebezhetőség, azonnal megnőtt annak az esélye, hogy ezt rosszindulatúan kihasználják, így ha az iOS-frissítést nem is, de a patchet mindenképp érdemes és fontos telepíteni. A hiba ezen felül megtalálható az iOS 7.1 beta verzióiban, illetve az OS X 10.9.2-es beta esetén is, mert ezek mind a frissítés megjelenése előtt érkeztek. Természetesen az újabb beta verziókban szintén javítva lesz majd ez a hiba is. OS X esetén is van már egy külső patch, de ott talán érdemesebb megvárni a hivatalos frissítést, amit nagyon rövid időn belülre ígért a cég. Akinek a készülékén pedig iOS 6 előtti verzió van, azt nem érinti ez az egész, mert ott még nincs meg ez a hiba. De bárki egyszerűen ellenőrizheti, hogy ő is érintett-e, ha ellátogat a http://gotofail.com oldalra. You just finished reading Az SSL-hiba befoltozása iOS-frissítés nélkül! Consider leaving a comment! © Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Idén is végigszenvedtem a Samsung Galaxy prezentációt. Egy hős vagyok! Rövid post lesz, mert nem sok érdemlegeset mutatott be a Samsung, de hát mégiscsak illik írjak róla, ha már az Apple legnagyobb konkurensének a csúcsmodelljéről van szó. Na nézzük mi történt ma. Szerencsére most nem volt kínos Broadway színdarab köré építve a bemutató, cserébe negyed órát zenélt egy zenekar. Azt hittem elnéztem az időpontot, de aztán csak elkezdték valahogy. Oké lépjünk túl ezen, bár megtanulhatnának már ütős keynote-ot csinálni. Galaxy S5 (vicces, hogy az iPhone GS, 4S, 5S, és a Samsung is az S betűt nyomatja csak a szám elé helyezve). Ugyanaz az 1920×1080 Amoled kijelző marad, 16 megapixeles kamera, lyukacsos hátlap akár ARANY színben is (a hátlap engem azokra a Zsiguli kormányokra kapható műbőr borításokra emlékeztet, azok voltak ilyen lyukacsosak), de legalább esőálló. Alapvetően tökugyanaz a design mint a S4, 2.5 GHz Snapdragon proci (tökmindegy, ezzel is akadozni fog), ja és – dobpergés – ujjlenyomat olvasó. (mivel kicsi a home gomb, ezért itt végig kell húznunk az ujjunkat a home gombon. Leejtett Galaxy S5-öket vizionálok) Oké lépjünk túl ezen is gyorsan, hogy nem lett retina szkenner, csak lemásolták az Apple-t. Megint. Nagyobb, akksi, power saving fícsőr, pulzusmérő, gyorsabb kamera, stb. Ja meg újradesignolták a kezelőfelületet, kerek ikonok, akár 12 darab is kifér a kijelzőre… Borzalmas lett. A találgatások nem jöttek be, nem lett 2560 pixeles, és keret nélküli sem a kijelző. Pedig érdekelt volna valami nagyon előremutató technológia ebben az ügyben. Nem is sokat foglalkoztak a telefonnal, inkább bemutattak egy újabb Galaxy órát, meg egy fitness karkötőt. Ez a nagy vízió, hogy majd a Galaxy ökoszisztéma lesz a személyi edző. Dióhéjban ennyi. Igazából baromi unalmas volt az egész. Tavaly bár nagyon rossz volt a körítés, igyekeztek látványos és coolnak mondott fícsöröket demózni. Most az elején elmondták, hogy az embereket nem érdeklik a fícsörök, csak a kamera, meg a design, meg, hogy gyors legyen. Mondjuk a design élből nem sikerült, hiába mondogatták, hogy ilyen meg olyan trendi. Meg mondjuk engem az is érdekel, hogy beleférjen a zsebembe, de ebbe ne menjünk bele, tisztában vagyok vele, hogy van igény a péklapát méretű telefonokra. PS: az Apple is előbb utóbb ki fog hozni nagyobb telefont (is), mert muszáj. Ettől még hülyeség. Mit is írhatnék még? A S5-ben zéró innováció, mintha elaludtak volna teljesen a Samsungnál. Az egész bemutatóban egyedül a Gear Fit karkötő volt az egyetlen coolfaktor, ez a cucc tényleg pofás lett. Handras



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás