A WWDC bejelentése sem mentette meg az Apple-részvények eső árfolyamát. Lesz-e valamikor trendforduló? Az Apple részvények árfolyama az utóbbi időben elég egyértelmű pályát írt le. Esett. Ebben többek között szerepet játszhatott az a tény is, hogy a cég nagyon régóta nem jelentett be új terméket. Az iPad mini és az új iMac tavaly őszi megjelenésétől számolva 230 nap telik el a június 10-i kezdődő WWDC-ig. Tim Cook vezérigazgató közlése alapján csak ősszel jönnek ki új hardverrel, így a júniusi keynote-ban is csak a szoftver kap majd szerepet, bemutatják az iOS 7-et és valószínűleg az új OS X-et. Ez a 230 nap a kiélezett versenyhelyzetben egy technológiai cégnél rendkívül hosszú idő. Napjainkban kis túlzással FMCG-vé vált a privát ügyfeleket megcélzó IT-szektor. A fenti ábrán is látható, hogy korábban azért a termékbejelentések jól el voltak osztva. Tudtuk, hogy tavasszal jön az új iPad, nyáron (később ősszel) az iPhone, míg a Mac-es frissítések 9-12 havonta követték egymást. Azzal, hogy tavaly ősszel tulajdonképpen minden termékvonal frissült (iPad, iPhone, Mac), az Apple egy időre ellőtte a puskaporát. Nyilván a háttérben keményen dolgoznak az ügyön, de ez a részvényeseket nem nagyon érdekli. Hozzászoktak az innovációhoz, valamint a forradalmian új termékekhez: iPhone, iPad, retina gépek. Most csak elhaló pletykákat lehet hallani a tévékészülékről és az iWatch-ról. A cég menedzsmentje pénzügyi előrejelzésében sem vár növekedést. A júniusban záródó negyedévre 34.5 milliárd dollár forgalmat (1% csökkenés az előző év hasonló időszakához képest) és 7 dolláros részvényenkénti nyereséget (25%-os zuhanás) prognosztizál, tehát nem ez a negyedév lesz a pénzszüret ideje. A hírek szerint az iPhone 5S sem lesz drasztikusan új termék, elődjének ráncfelvarrott változataként jelenik meg. A WWDC logójából akár az a következtetést is levonhatjuk, hogy többféle színben lesz majd kapható. Vajon a június 10-i bejelentések megfordíthatják az eső részvénytrendet? Nem hiszem. Az iOS 5-ben és a 6-ban nem történtek jelentősnek mondható fejlesztések (sőt a térképfiaskó kifejezetten káros volt a cégnek), mintha az innováció elveszőben lenne. Tim Cook ugyan izgalmas őszt és jövő évet ígér, de optimizmusért eddig sem kellett a szomszédba menni. Ti mit vártok? Az Apple lesüllyed a többi technológiai cég szintjére vagy tud még nagyot dobni? A lenti szavazásban várjuk véleményeteket. Note: There is a poll embedded within this post, please visit the site to participate in this post’s poll. Szifon.com

Ezt nem fogod elhinni! Handras eMac-et csomagol ki. 2003-as eMac retró zsírság, avagy milyen volt 10 éve az Apple. Vigyázat, 16 perc hosszú videó Handras

Az alábbi cikket PG küldte nekünk, köszönjük! Ha te is küldenél be olyasmit, ami szerinted másokat is érdekelhet, ajánljuk figyelmedbe ezt az írásunkat, amiből minden szükséges részletet megtudhatsz: Vendég Bloggerek, tiétek a terep! *** Kedvenc okostelefonunkkal egész nap online lenni nem csak annyit jelent, hogy egyből a zsebünkben rezegnek a Facebook-üzenetek és az Instagramos lájkok. Az egyik leghasznosabb dolog, amire használhatjuk az állandó 3G kapcsolatot, az a tájékozódás, hírolvasás. Cikkemben három releváns hazai hírportál, az Origo, az Index és a HVG mobilalkalmazásainak iOS verzióját értékelem. [origo]   Az Origo alkalmazása logikusan és kezelhetően van felépítve: a felső sávban váltogathatunk a rovatok között, a hírolvasó részen pedig egymás alatt következnek az egyes résztémák kiemelt hírei.  A kezdeti, gyakran tapasztalt lassulásokat a frissítések valamennyire megoldották, de maradéktalanul így sem lehetünk elégedettek: a kellemes felhasználói élményt könnyen tönkreteheti egy-egy fagyás, vagy az, hogy a főoldalra visszalépve nem jelennek meg a cikkek. Sajnos értesítések sincsenek, viszont el lehet menteni a cikkeket későbbi olvasásra, valamint van hírtérkép is, mely térképes formában mutatja meg nekünk, hogy hol történtek hírértékű események. Ezt, bár érdekes funkció, túl sokat nem használtam. A beállítások menüpont is csak mutatóban van az alkalmazásban, vicces módon az egyetlen beállítási lehetőség az „alapértelmezett beállítások visszaállítása”. Az app, bár megjelenése óta nem sokat változott, hozza az elvárt szintet, élmény rajta olvasgatni. Origo for iPhone Ár: 0 EUR Méret: 1.91 MB Verzió: 1.6 Értékelés: (150 Ratings) HVG A hvg.hu applikációja egyedülálló a maga nemében, ez pedig pozitívumokkal és negatívumokkal is jár. Kezdjük az előnyökkel: a push notifications funkció kifogástalanul működik, a hírek címeit egyből megkapjuk a kezdőképernyőre, így már fel sem kell oldani a képernyőt, hogy némi információhoz jussunk. Az értesítések személyre szabhatóak, kiválaszthatjuk, mely rovatok cikkeiről szeretnénk értesítést, ami beállítás természetesen utólag is bármikor módosítható. Az alkalmazásból egyből meg is rendelhetjük a papíralapú HVG-t, de megnézhetjük az eddigi címlapokat is, valamint a fotós és a videós rovatot is elérhetjük. Zavaró elem azonban a HVG applikációjában is akad bőven. Ha a kezdőképernyőről, vagy a Notification Centerből próbálunk egy konkrét cikkre ugrani, csak a megkapott cikkek listája ugrik fel. Az alkalmazás ebben a listában gyűjti össze azon rovatok cikkeit, melyekre feliratkoztunk. Azonban a lista nem időrendben, hanem rovatonként sorolva jelenik meg, így ha egy jó ideig nem használjuk az alkalmazást, az alsóbb rovatokhoz csak hosszú másodperces görgetés után tudunk leérni. Néhány nap alatt többszáz cikk gyűlhet itt össze, olvasottnak jelölni azonban nem tudjuk őket, csak egyszerre az összeset, a „Hírek” gombra nyomva. Ekkor azonban már nem térhetünk vissza a cikkek listájához, csak a kezdőképernyőt látjuk, mely a HVG.hu főoldalának mobilosított verziója. Ez egyébként egészen ízlésesen és praktikusan van elrendezve, sajnos azonban a legtöbb felhasználó, aki értesítéseket is beállít, ritkán fog a kezdőlapra tévedni. HVG Ár: 0 EUR Méret: 3 MB Verzió: 1.1.6 Értékelés: (181 Ratings) Index A három közül a legkésőbb megjelent alkalmazás, mely egyben a legkiforrottabb is. A kezdőképernyőn a főcikket láthatjuk képpel, majd alatta következik a többi hír. A felső sávban váltogathatunk az Index aloldalai között (Sport Géza, Velvet, TotalCar, Dívány), alul pedig rovatokra is szűkíthetünk, valamint az Indexvideó anyagait is elérhetjük. Az alsó sávban található még egy remek ötlet, az „Első!” nevű menüpont, melyen keresztül fotóval illusztrált rövidhíreket küldhetünk az Index szerkesztőségének, ha olyat látunk valahol, amiről a világnak is tudnia kell. A beállításokban változtatható a betűméret, a háttérszín pedig feketére változtatható (így a szöveg fehérre vált), megkönnyítve az olvasást. Az későbbi olvasásra szánt, vagy egyszerűen csak érdekesnek talált cikkeket is egy gombnyomással el tudjuk menteni, és persze meg is oszthatjuk. Az app gördülékeny, jól átgondolt és minőségi, csak néhányszor futottam bele összeomlásba, hibás cikkekbe. Az egyetlen komoly gond vele, hogy nincsenek értesítések, hiába van a menüben egy erre vonatkozó kapcsoló. Ez ugyanakkor bizakodásra adhat okot, egy későbbi frissítéssel talán ez is érkezhet. A részletekbe menő precizitást pedig olyan dolgok jelzik, mint az, hogy – ellentétben a másik két portállal, és az alkalmazások jelentős részével –, az ikon képére nem az unalmas tükröződő-effektet tették rá. Index for iPhone Ár: 0 EUR Méret: 8.43 MB Verzió: 3.3 Értékelés: (424 Ratings) Konklúzió A magyar híroldalak applikációi tehát jól kiegészítik egymást, a HVG cikkcímei folyamatosan a képernyőmön virítanak, de (kényelmi okokból) komolyabb olvasgatásért már az Indexhez vagy az Origóhoz nyúlok. Utóbbi kettőhöz bizonyos időközönként frissítések is érkeznek, egyre kényelmesebbé téve a hírolvasást. A magyar appok sok külföldi nívós hírportálhoz képest is kimagaslóan teljesítenek, és a véleményem szerint csúcsnak számító CNN iOS alkalmazásához képest sincsenek nagy lemaradásban. Szifon.com

Gondolom a CharityBuzz-osok sem gondolták, amikor beállították az aukció várható értékén 50 ezer dollárra, hogy mindenki Tim Cookkal akar majd kávézni, bármi áron (előzmény itt). Jelenleg, 16 nappal az árverés vége előtt 600 ezer dollárra verték fel az árat. Ennyit fizetnének azért, hogy fél-egy órát a cupertinói Apple-főhadiszálláson kávézzanak a cég vezérével. Gondolhatnánk, hogy Tim Cooknak mostantól nem is kellene mást csinálnia, csak fél óránként ezzel-azzal beszélgetni erről-arról, 1,2 millió dolláros (277 millió forintos) órabérrel. Ha nem tudnánk, hogy az Apple egy negyedév alatt 9,5 milliárd dollár profitot hoz jelenleg, ami munkaórára lebontva nagyjából 13,2 millió dollár. Gondoljatok bele, Tim Cook olyan fickó, akinek ha azt mondod, itt van óránként 1,2 millió dollár, azt válaszolja, hagyjál már a hülyeségekkel, nincs időm ilyesmire. Appleblog

Két perc alatt elkapkodták a jegyeket, nyilván egy csomóan nem tudtak kijutni a WWDC-re, pedig szerettek volna. Nekik a gyors videós közvetítésen kívül az Apple mással is készül: a fejlesztői oldalra felkerült infó szerint idén is több városban rendeznek Tech Talk konferenciát. 2011-ben kilenc városba jutott el a rendezvény, most is legalább ennyiben reménykedhetünk, néhány közeli, európai célponttal: Appleblog

Új őrület: dobálj halakat. Amikor először láttam, csak legyintettem, hogy hagyjatok már ezzel a hülyeséggel, gyerekeknek való ez. Aztán PulaiG barátom unszolására mégis kipróbáltam, és kb 5 perc játék után beszippantott… Láttunk már ilyen játékot még az ősidőkben PC-n, amikor egy jetivel kellett pingvint dobálni, ez a játék is hasonló, de jól felturbózták a Halfbrickes srácok, sokkal komplexebb játék mint ahogyan első pillantásra látszik. Öt féle halat dobálhatunk és persze mind az öt halnak megvannak a saját tulajdonságai. Van amelyik messzebre repül, viszont kevesebbet pattog, van amelyik kicsi távot tud csak megtenni a víz felett, de rengeteg pattog, és van olyan is amelyik mindkettőben közepesen teljesít. Amint a fentiekből is kiderül, nem csak a távolság számít, hanem a pattogások száma is a tenger felszínén. Boost is van a játékban, ezzel gyorsíthatjuk a halainkat, menet közben pedig össze is szedhetünk plusz boostot. Nyilván tartalékolni is kell a három menetre. Ha ez nem lenne elég, óránként változó időjárást is kapunk, vihar, jégtáblák, medúzák, eső, napsütéses idő, stb, és ezek mind mind hatással vannak a halainkra, ki kell tapasztalni, hogy adott időjárási körülmények közt, melyik hal a leghatékonyabb. Játék közben különböző feladatokat is kapunk, ezek teljesítésével különböző színű kristályokat lehet szerezni, ezeket használva könnyebben megcsinálható a tökéletes menet. (100 feletti pattogás és 500 méter feletti távnál már jók vagyunk) Ezekkel a kristályokkal kaphatunk plusz távolságot, plusz pattogásokat, plusz boostot, vagy akár magasabb pontszámot is, szóval érdemes folyamatosan megcsinálni a kapott feladatokat. Még mindig nincs vége. Minden menet három hal eldobásából áll, ezekkel kell a lehető legmesszebb eljutni, és a lehető legtöbbet pattogni a felszínen, a menet végén pedig négy ráktól kapunk értékelést. A cél persze, hogy mindegyiktől 10 pontot kapjunk, de nem lesz könnyű, mivel mind a négy rák különböző szempontok alapján értékel. Van amelyik a távolságot szereti, van amelyik, a pattogások számára gerjed, és van a piros rák akinek leginkább szőrös szíve van, és semmi nem tetszik neki, őt lesz a legnehezebb rávenni, hogy 10 pontot adjon. Dióhéjban ennyi a játék, garantálom, hogy sokakat be fog szippantani, mint ahogy az én baráti körömben is egész hétvégén ezt tolta mindenki órákon át, még Forma 1 közben is… A menüben (sárga rákra bökj), nyomjátok meg a Leagues menüpontot, írjátok be: xmsapr majd join. Már most is benne vagyunk világszinten a Top 10-ben, de jó lenne előrébb kerülni a listán, ha pedig többen játszunk, akkor az össz pontszámunk ebben segíthet. A játék mindössze 1 euró, simán megéri. Töltsétek. App store link itt. Handras

Nekem tetszik. Kiválasztottak egyetlen képességet, amit szinte mindenki használ a telefonban, és arra húztak rá egy otthonos, komfortos képsort és zenét. Jó ez így. Appleblog

Maico Akiba szórakoztató figura lehet. Megpróbálta elképzelni, hogy ha egyszer elkezd ásni, mit talál majd a földben a jövő archeológusa 2113-ban. Mindenféle rozsdát meg mohát pakolt az Apple termékeire, hogy végre megkapjuk a választ arra a kérdésre, amit sosem akartunk feltenni: hogy néz ki száz év múlva egy iPhone? Hát íme: […] Bővebben! Appleblog

Az Apple közzétette a Q2 pénzügyi negyedév eredményeit, ez ugyebár náluk a január-február-március hónapokat jelenti. Nézzük: Íme a számok: 
43.6 millárd bevétel (11 % növekedés előző évhez képest) 
9.5 millárd nettó profit (18 % cs0kkenés előző évhez képest)
 4 milló eladott Mac (0 % az előző évhez képest)
 37.4 milló eladott iPhone (7 % növekedés előző évhez képest) 
5.6 millió eladott iPod (30 % csökkenés előző évhez képest)
 19.5 millió eladott iPad (65 % növekedés előző évhez képest) Mit jelentenek a mostani számok? Mindenkinek mást. Az elemzők és a befektetők például nagyon nem örülnek a csökkenő profitnak, mert hát a profit az legyen mindig nagyobb. Persze… 9.5 millárd dollár irgalmatlanul sok pénz, több mint amennyit a Microsoft és a Google együtt keresett, ellenben tényleg kevesebb mint a tavalyi 11.6 millárd dolláros nyereség. Én nem bánom a dolgot, nem baj, ha az Apple csökkenti az árakat, mint ahogy azt tette idén, és kevesebb pénzt keres, cserébe jobban fogynak a termékeik, így több felhasználót szerezve, ami hosszútávon nagyon is jó megoldás. Az iPhone növekedése jól láthatóan megtört, és bár a több mint 37 millió eladott iPhone szép szám, illett volna 40 millióra feltornászniuk ezt a számot. Bár úgy is nézhetjük, hogy a karácsonyi negyedévben 50 millió fogyott, ehhez képest teljesen korrekt a mostani 37.4 milliós darabszám. Ettől függetlenül valamit kezdeniük kell az iPhone-al, előbb utóbb szélesíteni kell a palettát, ahogyan azt tették iPad vonalon is. Kéne egy iPhone mini, vagy egy nagyobb kijelzős iPhone a termékpalettába, mert egyértelműen látszik, hogy a mostanra nagyon kiszélesedett okostelefon piacon, már nem lehet mindenkinek az igényeit kiszolgálni a jelenlegi iPhone modellekkel. (mielőtt nekem esnétek, nekem tökéletes az iPhone 5, nem vennék nagyobb iPhone-t, így is határeset a 4 inches kijelző egy kezes használat közben). Azért az tegyük hozzá, hogy nincs egyszerű dolga az Apple-nek. Ha például szeretne egy nagyobb kijelzős modellt gyártani, de szeretnék elkerülni a más felbontásból adódó fragmentációt, akkor egy 2272×1280 felbontású kijelzőt kellene belepakolnia egy 4-5 vagy 4.7 inches készülékbe (azt nem gondolom, hogy beugranak az 5 inch vagy nagyobb “lapát” piacba), mindezt úgy, hogy a kijelző egyéb tulajdonságai se maradjanak el az iPhone 5-nél megszokott minőségtől. (Ott a Samsung s4 1920×1080-as kijelzője, sok ppi, csak épp hányás színei vannak. Nem akarom feleslegesen fikázni, de az Apple sosem menne bele ilyen kompromisszumba) Nézzük is meg az iPad számokat. 11.8 millió iPad fogyott tavaly ugyanebben az időszakban, most 19.5 millió. Jól látszik, hogy az iPad mini megtette a hatását, egyértelműen tablet téren produkált legjobban az Apple. Sokan kérdezik, hogy mikor lesz már új iPad. Nos, nem lesz. Majd ősszel. Amíg ilyen számokat produkálnak az eladások, addig semmi szüksége az Apple-nek frissíteni az iPadeket. Tim Cook egyébként el is árulta tegnap, hogy idén őszig, illetve 2014 elejéig nem várható semmilyen komolyabb termékbemutató. Mac. 4 millió Mac fogyott csakúgy mint tavaly ilyenkor, ez teljesen jó eredmény, főleg ha megnézzük, hogy a globális PC piac közel 19 százalékot zsugorodott, és az Apple-nek ott van az iPad ami simán kannibalizálhatná a Mac eladásokat, mégsem teszi ezt. Valószínűleg azért nem, mert az iPad eladások is hozhatnak Mac vásárlókat, ahogyan az iPhone halo effekt működik, ugyan így működhet ez az iPadnél is. Inkább az történik, hogy az iPad lassan de biztosan kinyírja a PC piacot, azon belül leginkább a netbook piacot. Persze a többi tablet is benne van ebben nemcsak az iPad, de az iPad volt A tablet, ami megteremtette magát a tablet piacot. iPod. Szóra sem érdemes, tovább csökken, ami nem meglepő az okostelefonok világában. Ezek voltak a Q2 számok, kíváncsian várom, hogy a mostani csendes időszakot követően mivel rukkol elő az Apple. Őszig nem várok semmi egetverőt, max a WWDC-n lehet valami újdonság szoftveres téren, gondolok itt az OS X, és iOS vonalra. Handras

Nem először szarik be globális szinten az Apple iCloud szolgáltatása, ma is ez történt. Ha babonás lennék, a rossz ómen miatt most már előre félnék a negyedéves jelentéstől. De szerencsére leszarom. Appleblog



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás