Először megjelentek a zenék. Aztán befutottak a fizetős könyvek is. Most, bár még nem hivatalosan, itt vannak a zenei videók is. Orgoványi Attila írta be kommentbe, hogy ő már meg tudta vásárolni a Walking in my shoes című Depeche Mode klippet a Store-ból. Rákerestem, és tényleg ott van a videó a találati listában: Ha visszalépünk egyet, még csak az üres struktúrát látjuk, de egyértelmű, hogy hamarosan ezt a szolgáltatást is megkapjuk a többi mellé: Az amerikai boltban egyébként a Music menüponton belül találhatók a zenei videók, nálunk azonban még nincs ott ez az alkategória, ha a fülre bökünk. Ugyanebből következik, hogy nem törvényszerű a Movies és egyéb kategóriák érkezése, könnyen lehet, hogy a Music-kal és a fizetős Bookkal vége a mostani bővítésnek.  Appleblog

Eddig nem tanúsítottam nagy érdeklődést az iPhone-os mozi alkalmazások iránt, mert egyszerűbb volt neten megnézni, hogy mit szeretnék, és rögtön lefoglalni a jegyet. Így a Sanoma mozi24 alkalmazása sem volt a legnépszerűbb alkalmazásaim között. Tegnap ez megváltozott.   A napokban a Sanoma bemutatta a Mozi24 Pro nevű fejlesztését, amit a mozi24 alapjaira építettek csupa extrával. Tegnap sikerült is kipróbálnom, hiszen ha már cikkezünk róla, nézzem is meg miről írunk, és ne csak a PR anyagot adjuk le. Önmagában a mozi24 sem semmi fejlesztés, de a Pro-ra azt tudom mondani, hogy teljes értékű, profi, és tényleg mozimániásoknak készült. Újdonságok a Mozi24-hez képest: A Mozi24 PRO alkalmazásban megnézhetők a filmekhez tartozó trailerek, ezen felül betölthető az adott alkotás oldala az imdb.com-ról, még több adattal és érdekességgel. Nemcsak filmek alapján, hanem időpont-alapon vagy a kedvenc mozi kínálatából kiindulva is kereshetünk, végül pedig, ha a többféle keresési opció valamelyikével sikerült választani, akkor egy mozdulattal máris felhívhatjuk a mozit jegyrendelésért, majd megkereshetjük térképen a pontos helyszínt, és végül SMS-ben vagy a Facebook-on keresztül egyből meghívhatjuk barátainkat egy közös filmnézésre.   A program az otthonülőknek is hasznos lehet: DVD-ajánlók, filmes hírek és már nem vetített filmek ismertetői is elérhetőek a felhasználók számára.   Szóval bátran ajánlom az alkalmazást, ami 1.59 euróért letölthető az AppStore-ból! Szifonjáték! A Sanoma jóvoltából van 5db Mozi24 Pro alkalmazás, amit kisorsolnánk köztetek. Nem kell mást tennetek, csak írjátok le ide a cikkhez, hogy utoljára melyik filmet láttátok a moziban, és értékeljétek az 1-5-ig, ahol az 1-es a legrosszabb pontszám! A napokban folyamatosan sorsolunk majd a kommentelők között. Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! A Sanoma profi iPhone-alkalmazása mozimániásoknak! – Szifonjáték by admin ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

A MacRumors oldalán egy érdekes kép jelent meg pár napja, mely arra utal, hogy a hamarosan megjelenő iOS5-ben számíthatunk Facebook integrációra is. Ugyan a július 6-án megrendezett Apple WWDC Keynote-on már értesültünk az integrált Twitter érkezéséről, viszont felmerülhetett bennünk a kérdés, hogy a Facebook miért nem, hisz elterjedésének köszönhetően sokak számára kedvező lenne az alternatív megoldások helyett. Ha minden igaz, az újdonságot az október 4-i eseményen mutatja be az Apple a nagyközönség számára. Ha jobban szemügyre vesszük a képet, akkor van egy olyan mondat, hogy “Facebook will use email adresses…”, viszont helyesen két d-vel kell írni: “addresses”. Lehet, hogy csupán elírás történt, de mindenesetre eléggé photoshop gyanús. Másik érdekesség, hogy nagyon hasonlít a twitter beállításaira, kinézetére. Szerintünk lehet, hogy kamu az egész és valaki szórakozásképp hülyíti a népet, de azért reménykedünk, hogy hátha rosszul gondoljuk és tényleg érkezik. Izgatottan várjuk a fejleményeket, hogy mi fog kisülni! Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Az iOS5-ben debütálhat a Facebook integráció is? by Tian ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Nakéremszépen! Mondtam, hogy az apple.hu online bolt elindulása jó jel, és Magyarország egyre nagyobb figyelmet kap az Apple-től. Ma elindult nálunk is az iTunes music store! Nyolc éve várunk erre a napra, most végre megtörtént, mi magyarok is vásárolhatunk az online store-ból zenéket. Filmek még nincsenek, de most már ez is csak idő kérdése, nem vitás, hogy az Apple ha lassan is, de minden országban elérhetővé teszi az általa felépített rendszert. Komolyan mondom, nem hiszem el, hogy végre az iTunes store is működik. Mega Like! Handras

Mi az a Cydia? A Cydia egy grafikus csomagkezelő a jailbreakelt iOS-rendszerekhez, amit Jay Freeman (saurik) fejleszt már az iOS 1.1-es verziója óta. Nagy népszerűségre akkor tett szert, amikor az Apple kiadta az iOS 2.0-t, és a korábbi Installert nem frissítették időben, hogy működjön az új rendszerrel, így gyakorlatilag a Cydia volt az elsőként használható az iOS 2.0-n, 2008 júliusában. Az Installert később ugyan frissítették, de tele volt bugokkal, és addigra már a Cydia teljesen átvette a vezető szerepet, illetve a jailbreakelő szoftverek is a Cydiát telepítették alapértelmezetten, így a többi megoldás időközben elhullott. A Cydia segítségével olyan kiegészítéseket vagy alkalmazásokat telepíthetünk a készülékre, amelyeket az Apple alapból nem tesz lehetővé az SDK-ban. A Cydia az APT (és a dpkg) csomagkezelőt támogatja, amely linuxos környezetből lehet ismerős. Ennek előnye, hogy képes kezelni az úgynevezett függőségeket, amelyek segítségével megadható, hogy az adott csomag csak milyen feltételek vagy milyen más csomagok megléte mellett telepíthető, illetve képes a hiányzó csomagok automatikus telepítésére is. Ez megfigyelhető például akkor, amikor az ultrasn0w telepítésekor egyúttal a MobileSubstrate is telepítésre kerül, hiszen az ultrasn0w-nak szüksége van rá a működéshez. A Cydiát a jailbreakelő szoftverek legtöbbször automatikusan telepítik (ha csak nem állítottuk be őket direkt másképp), ugyanakkor a jailbreaknek nem feltétele, hogy a Cydia is telepítve legyen, viszont egyszerű használhatósága miatt jelentősen megkönnyíti a felhasználó dolgát. A Cydia eredeti jelentése egyébként almamoly, tudományos nevén Cydia pomonella, tehát a Cydia nem ok nélkül kapta a nevét, hiszen egyúttal ez egy “kukac az almában”. Hogyan kell használni? Először is a Cydia használatához a készüléket jailbreakelni kell. A Cydia enélkül sem nem telepíthető, sem nem használható. A jailbreakhez használjuk a megszokott szoftvereket, így például a redsn0w megfelelő verzióját. A Cydia első indításakor megkérdezi, hogy kivel is áll szemben, avagy hogyan definiálnánk önmagunkat: felhasználóként, hackerként, vagy fejlesztőként. Alapértelmezetten választhatjuk bátran a fejlesztő (Developer) opciót, felesleges problémánk nem lesz belőle, hiszen nem állunk majd neki ész nélkül, nyakra-főre telepítgetni mindent, hanem csak a szükségeseket, és a fejlesztői meghatározással az összes csomagot biztosan látni fogjuk. Ezután a Cydia frissíti az alapértelmezett forrásokat, az úgynevezett source-okat, amelyek a telepíthető csomagokat és azok leírásait tartalmazzák, és eközben a főoldalát is betölti nekünk, ahol hasznos információk mellett új kiegészítők ajánlóit, vagy a Cydia Store-os adatainkat, vásárlásainkat tekinthetjük meg: A főoldal tetején írtak alapján azt is megtudhatjuk, hogy az adott eszközhöz mely SHSH-k vannak tárolva a Cydia szerverén. Fontos tudni, hogy az itt megjelenő lista az SHSH-król csak egy gyorsítótárazott változat – tehát a frissen mentett SHSH-k nem feltétlen jelennek meg ebben a listában azonnal, noha magán a szerveren fent vannak! Tipp: az SHSH-król, és azok fontosságáról itt írtunk bővebben, ha ezzel kapcsolatban lennének kérdéseid, ezt a cikket olvasd el: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella? Ha pedig az oldal legaljára görgetünk, ott megtalálható a készülékünk típusa, a használt iOS verziója, a Cydia verziója, és a készülék egyedi azonosítója, az UDID is. Az alsó menüsoron a második lehetőség a Sections, ez alatt találhatjuk meg azokat a szekciókat, kategóriákat, amelyekbe a telepíthető csomagok szét vannak válogatva, és itt kapcsolhatjuk ki azok megjelenítését, amelyekre nincs szükségünk: Érdemes lehet itt kikapcsolni azoknak a kategóriáknak a megjelenítését, amelyekről biztosan tudjuk, hogy soha nem fogunk telepíteni belőlük semmit, mert ezzel meggyorsítható például a változások listájának betöltése is. Ezzel nem veszítjük el az így kikapcsolt kategóriákba tartozó csomagok telepíthetőségét, hiszen a kereső ettől függetlenül megjeleníti őket találatként. A Changes fülön a források legutóbbi frissítése óta történt változásokat láthatjuk. Ha az egyik source-ba hozzáadtak 50 új témát, akkor azok is mind megjelennek itt, kivéve, ha korábban a Sections alatt kikapcsoltuk a megjelenítésüket: Ha egyes telepített csomagjainkhoz talál a Cydia frissítést, azt egy badge és egy előugró értesítés is jelzi, amely értesítés segítségével a megfelelő opciót kiválasztva már akár azonnal el is indíthatjuk azok telepítését. A Cydia által felkínált frissítések telepítése javasolt. Önmagukban a frissítések nem szoktak hibát okozni, esetleg abban az esetben, ha a csomagjuk nem megfelelően lett előkészítve, de ezek előfordulása ritka. Amennyiben ilyen hiba mégis előfordul, azt a csomag készítője kell, hogy kijavítsa. A Manage fül szolgál egyrészt a telepített csomagjaink, másrészt a source-ok kezelésére, valamint azt is megtudhatjuk a segítségével, hogy mi mennyit foglal a készüléken a rendszer és a felhasználói adatok partícióin: A Packages alatt a telepített csomagok listáját találjuk. Ezek között vannak a jailbreak során a Cydiával együtt feltelepített csomagok, és olyanok is, amelyeket mi magunk telepítettünk fel később. Az alapértelmezett csomagok egy része nem távolítható el, mert szükséges a Cydia működéséhez, de ezek eltávolítása nem is szükséges, és nem is javasolt. Egy telepített csomagra rábökve annak az adatlapjára jutunk, ahol a jobb felső sarokban lévő Modify gombra nyomva az adott csomagot újratelepíthetjük (Reinstall), vagy törölhetjük (Remove): A Manage fül második opciója a Sources, ami a használt források kezelésére szolgál. Itt újakat adhatunk hozzá, vagy törölhetjük a szükségteleneket. Az alapértelmezett “Telesphoreo Tangelo” source kivételével bármelyik törölhető, de ez az egy szükséges a Cydia működéséhez. A source-okra itt rányomva egyúttal megnézhetjük azt is, hogy az egyes source-ok melyik csomagokat tartalmazzák: Új source hozzáadásához, vagy egy szükségtelen törléséhez bökjünk a jobb felső sarokban található Edit gombra. Hozzáadáshoz használjuk az ilyenkor bal oldalt megjelenő Add gombot, és adjuk meg a source címét, majd nyomjunk az Add Source gombra. Tipp: a Szifon.com Cydia source-ának hozzáadásához kövessük az ebben a cikkben leírtakat: Szifon.com Cydia Source beállítása. Egy felesleges source törléséhez pedig nyomjunk az Edit gomb lenyomása után az egyes source-ok neve előtt megjelenő stop-táblácskára. A Cydia minden új source hozzásadása, vagy egy meglévő törlése után automatikusan frissíti a source-okat, ezt várjuk meg. A Manage fül utolsó opciója a Storage, aminek segítségével részletes képet kaphatunk arról, hogy mi is van a készülékünkön, és azok mennyi helyet foglalnak: A custom firmware készítése lehetőséget ad ugyan a root partíció átméretezésére, de mivel az adataink mind a Private partíción vannak, így gyakorlatilag teljesen felesleges ennek a megváltoztatása, mert az az iOS-en kívül csak a Cydiát, és a jailbreak működéséhez szükséges fájlokat tárolja, tehát nem lesz tőle sem stabilabb, sem gyorsabb a rendszer. Egy új kiegészítő vagy alkalmazás telepítéséhez pedig a legegyszerűbb az, ha a Search (keresés) fülre megyünk, és rákeresünk az adott csomagra. A kereső mind a csomagok nevében, mind azok leírásában keres, és valós időben, a keresett kifejezés beírása alatt már folyamatosan dobja fel a lehetséges találatokat. A megfelelő találatra bökve a jobb felső sarokban megtaláljuk az Install gombot a telepítéshez, ami után egy megerősítést követően az adott csomag már telepítésre is kerül, vagy használhatjuk az oldal tetején megjelenő Continue Queuing opciót, ha több csomagot szeretnénk egyszerre telepíteni. A Continue Queuing opció használatakor a telepítési sor (Queue) a Manage fülről érhető el a jobb felső sarokban megjelenő Queue gomb segítségével, és itt egyúttal törölhető is ez a lista, ha a Cancel gombra nyomunk. Csomagok egyenkénti törlése a Queue-ból az adott csomag oldalán lehetséges, az Install gombra nyomva a Queue-hoz való adás után az Modify-ra változik, és erre a Modify-ra rányomva lesz egy Clear menüpont. Tippek Ne telepítsünk mindent ész nélkül, és nyakra-főre, mert így egyrészt könnyen teleszemetelhetjük a készüléket felesleges dolgokkal, másrészt a felét úgy sem fogjuk sosem használni semmire, akkor meg értelmetlenül foglalják a helyet és esetleg az erőforrásokat. Ügyeljünk arra is, hogy csak megbízható forrásokat állítsunk be a Cydiában! A nem megbízható forrásokban található csomagok esetleg kárt is tehetnek a rendszerben, aminek a vége könnyen restore lehet. A Szifon.com Cydia source-ának hozzáadásához kövessük az ebben a cikkben leírtakat: Szifon.com Cydia Source beállítása. Mindig legyen naprakész mentésünk a készülékről az iTunes-ban! Így ha bármi baj történne, és restore lenne szükséges, akkor az adatainkról van mentés, amit visszaállíthatunk – jailbreakelt készülék esetén ezt manuálisan javasolt megtenni, ezen a cikkünk alapján: Hogyan mentsük az adatainkat manuálisan? Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Gyakori kérdések: mi az a Cydia, és hogyan kell használni? by Jadeye ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Történelmi pillanat volt, amikor tegnap este elindult Magyarországon is az iTunes Music Store. Emlékszem, hogy az Apple még alig volt látható nálunk, és Emanuele Massimo vezette az akkor még HDSys néven futó Apcomot, amikor az újságírók már minden sajtóeseményen azt kérdezgették, mikor lesz online zenebolt. Ez körülbelül 2005-ben volt, az iStyle elődjének, az AppleCenternek az ünnepélyes megnyitóján. Azóta eltelt hat év, és szépen-lassan letettünk a magyar zeneboltról. Aztán tegnap este 11 óra előtt néhány perccel letöltöttem az első dalt az iTunes Music Store-ból, és ma reggel megvásároltam az első magyar számot is ugyanonnan. Odett Móló című dala volt az, amit korábban már vagy egy tucat csatornán próbáltam beszerezni, de egyszerűen nem volt kényelmes, praktikus megoldás, ellopni meg nem akartam. Megfogadtam, hogy ha lesz iTunes Music Store, az elsők közt ezt veszem majd meg. Hát most megvettem. De nem pihentetek ti sem, így egy este alatt meglett az első magyar toplista. Hogy milyen széles már és mennyire nem csak geekekből áll az Apple és az iTunes hazai piaca, azt bizonyítja, hogy csütörtök reggel az első két helyen egy-egy Wolf Kati dal áll, de van itt Beatles, Pink Floyd és Coldplay is. Kicsit aggódom Björk Moon című dalának nyolcadik helyezése miatt. Ahogy tegnap írtam, ez volt az első dal, amit megvettem a boltból, viszont nem gondolom, hogy tömegek vetették volna magukat az izlandi énekesnőre, szóval két eset lehetséges: vagy olyan kicsi még a forgalom, hogy az én egyetlen vásárlásom is elég a toplistás helyezéshez, vagy olvastátok a posztomat, és ennek hatására ti is letöltöttétek a dalt. Meglátjuk. Akárhogy is, az iTunes határai Európa-szerte recsegnek-ropognak, nő a gyerek. A régió több országában is beindult a zeneszolgáltatás, míg néhány nyugat-európai ország mozikölcsönzést kapott. Több boltban, például a dánban is felbukkantak a filmek. Ugyan még nem saját menüponttal, de ha rákeresünk valamilyen címre, az iTunes kidobja magából a találatot és mehet a letöltés. A filmbővítés a jelek szerint Belgiumot, Dániát, Finnországot, Hollandiát és Svédországot érintette, legalábbis pillanatnyilag ennyiről lehet tudni. De az is lehet, és ez tűnik most a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy az Apple egy masszív szolgáltatáshalmazzal rohanja le a kontinens országait, és jelen pillanatban egyáltalán nem tűnik kizártnak, hogy néhány óra múlva újabb löketet kapunk az iTunesból és nálunk is elérhetővé válik a filmkölcsönzés. És akkor semmi sem óv meg attól, hogy vegyek magamnak egy Apple TV-t. Appleblog

Történelmi pillanat volt, amikor tegnap este elindult Magyarországon is az iTunes Music Store. Emlékszem, hogy az Apple még alig volt látható nálunk, és Emanuele Massimo vezette az akkor még HDSys néven futó Apcomot, amikor az újságírók már minden sajtóeseményen azt kérdezgették, mikor lesz online zenebolt. Ez körülbelül 2005-ben volt, az iStyle elődjének, az AppleCenternek az ünnepélyes megnyitóján. Azóta eltelt hat év, és szépen-lassan letettünk a magyar zeneboltról. Aztán tegnap este 11 óra előtt néhány perccel letöltöttem az első dalt az iTunes Music Store-ból, és ma reggel megvásároltam az első magyar számot is ugyanonnan. Odett Móló című dala volt az, amit korábban már vagy egy tucat csatornán próbáltam beszerezni, de egyszerűen nem volt kényelmes, praktikus megoldás, ellopni meg nem akartam. Megfogadtam, hogy ha lesz iTunes Music Store, az elsők közt ezt veszem majd meg. Hát most megvettem. De nem pihentetek ti sem, így egy este alatt meglett az első magyar toplista. Hogy milyen széles már és mennyire nem csak geekekből áll az Apple és az iTunes hazai piaca, azt bizonyítja, hogy csütörtök reggel az első két helyen egy-egy Wolf Kati dal áll, de van itt Beatles, Pink Floyd és Coldplay is. Kicsit aggódom Björk Moon című dalának nyolcadik helyezése miatt. Ahogy tegnap írtam, ez volt az első dal, amit megvettem a boltból, viszont nem gondolom, hogy tömegek vetették volna magukat az izlandi énekesnőre, szóval két eset lehetséges: vagy olyan kicsi még a forgalom, hogy az én egyetlen vásárlásom is elég a toplistás helyezéshez, vagy olvastátok a posztomat, és ennek hatására ti is letöltöttétek a dalt. Meglátjuk. Akárhogy is, az iTunes határai Európa-szerte recsegnek-ropognak, nő a gyerek. A régió több országában is beindult a zeneszolgáltatás, míg néhány nyugat-európai ország mozikölcsönzést kapott. Több boltban, például a dánban is felbukkantak a filmek. Ugyan még nem saját menüponttal, de ha rákeresünk valamilyen címre, az iTunes kidobja magából a találatot és mehet a letöltés. A filmbővítés a jelek szerint Belgiumot, Dániát, Finnországot, Hollandiát és Svédországot érintette, legalábbis pillanatnyilag ennyiről lehet tudni. De az is lehet, és ez tűnik most a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy az Apple egy masszív szolgáltatáshalmazzal rohanja le a kontinens országait, és jelen pillanatban egyáltalán nem tűnik kizártnak, hogy néhány óra múlva újabb löketet kapunk az iTunesból és nálunk is elérhetővé válik a filmkölcsönzés. És akkor semmi sem óv meg attól, hogy vegyek magamnak egy Apple TV-t. Appleblog

Hamarosan hazánkba is elér az iTunes Music Store. Egyik olvasónktól nemrég kaptunk egy screenshotot, mely a magyar iTunes Store szerződési feltételeinek módosítását tárja elénk. Ebből egészen világos, hogy a következő tartalmakkal fog várhatóan (akár már a keddi Apple Event-el egyidőben) kiegészülni a jelenlegi (App Store, iTunes U, Podcasts) bolt: zenék, videóklippek, csengőhangok vásárlásának lehetősége, film (és elképzelhető hogy ez TV sorozatokra is kiterjed) kölcsönzés és a Ping közösségi szolgáltatás. Ez egycsapásra igazolta a reggeli pletykákat arról, hogy 10 új EU országban egészül ki az iTunes Store zenei és egyéb tartalommal. Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Breaking: Zenék és filmek hamarosan a magyar iTunes Store-ban by tothandras ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Apple esemény október 4-én! Eddig csak találgatott midenki a dátumok kapcsán, de friss hír, hogy az Apple hivatalosan is kiküldte a meghívókat egy október 4-i eseményről, aminek a témája kifejezetten az iPhone lesz, ezt meg is említik a meghívóban “Let’s talk iPhone” címszóval. Az esemény időpontja helyi idő szerint a megszokott reggel 10 óra lesz (magyar idő szerint este 7 óra), és az Apple Cupertino-i központjában rendezik meg. Arról sajnos nincs egyelőre hír, hogy lesz-e streaming, vagy sem, de mi mindenképp live formában fogjuk aznap követni az eseményt! Facebookos fejlemények A felhasználók még mindig várnak a Facebook iPad-es változatára. Korábban már írtunk egyfajta hacktiválásról, azonban azt a Facebook rövid úton letiltotta. A program fejlesztője, Jeff Verkoeyen nemrégiben elhagyta a céget és a Google-höz csatlakozott. A váltásban nagy szerepet játszott az, hogy műve még mindig nem jelent meg, pedig állítólag már május óta készen van, és heti 80 órát foglalkozott vele. Rossz nyelvek szerint azért nem jelent meg az app, mert a Facebook így akar kedvező pozíciót nyerni az Apple-lel szembeni tárgyalásokon. A két cég korábban nem volt annyira jóban, mivel a Facebook elfogadhatatlan feltételeket támasztott az iOS integrációra, így például az iTunes-ba a Facebook helyett a Ping került közösségi megoldásként. A kapcsolat megszakadása után az Apple a Twitterrel kezdett el tárgyalni, aki pedig kapva-kapott az alkalmon, így az került integrálásra az iOS5-be. Mostmár a két cég állítólag együtt dolgozik a Spartan nevű HTML5 projekten. Ez egy olyan megoldás, amiben a Facebookos játékok a Facebook alkalmazáson keresztül, egyfajta webappként futnának, önálló piactérrel. De miért enyhülhetett meg az Apple? Egyrészről rájöhetett, hogy ezek a mini alkalmazások nem fenyegetik az App Store-t, másrészről ez a HTML5 projekt nem csak iOS eszközökre, hanem Androidra is készül. Mivel a Google még nagyobb “utálatnak” örvend náluk, mint a Facebook, ezért a kisebb rosszt választva dönthettek az engedélyezés mellett. Ugyanakkor a Mashable szerint az iPades alkalmazást a jövő heti iPhone 5 bemutatón jelentik be. A sajtó azt várta, hogy a múlt heti Facebookos konferencián ejtik meg a bejelentést, azonban ez nem történt meg, így merült fel az október 4-i dátum. Jó lenne már tisztán látni. Persze legtöbben a teljes integrációnak örülnének, de erre nem fogadnék nagy pénzzel. iPhone görbített képernyővel? Eddig az összes iPhone képernyője sima, egyenes volt. Az okostelefonoknál a következő nagy dobás a görbített üvegű képernyő lehet, így az Apple sem akar lemaradni a trendről. A kínai DigiTimes szerint a cég 2012 első félévében szándékozik ilyen görbített képernyővel rendelkező eszközt piacra dobni. A technológiai újdonság miatt a görbített képernyő előállítása nem olcsó, ezért az Apple a gyártóknak megvette a gépeket, így a termelésben exkluzivitást, előnyt élvez. A Lens Technology, Fuji Crystal és a G-Tech nevű cégek az Apple beszállítói, az első kettő az iPhone, míg a harmadik az iPad képernyőjét készítheti. Egyébként a görbített képernyő nem újdonság az Apple-nek, mivel a negyedik generációs iPod Nano-nál már alkalmazta. Különösebb haszna elvileg nincs neki: jobban néz ki, és a zsebben is kényelmesebb. Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Apple esemény október 4-én! Facebookos fejlemények. iPhone görbített képernyővel? by jimny ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Az Intel korábban elárulta, hogy jövőre tervezik piacra dobni az optikai Thunderbolt-kábeleket, amik akár több tíz méteres hosszúságúak is lehetnek. A mostani Thunderbolt-kábelek ugyanis legfeljebb három méteres hosszban készíthetőek, és 10 Gbps-os sebességet lehet velük elméletben elérni. Viszont jó hír, hogy a 2012-es technológiához nem kell külön felkészíteni a Maceket, az most is kapható, Thunderbolttal szerelt Macek probléma nélkül kommunikálnak majd az új kábelen. Az azonban nem derült ki egyértelműen az Intel szóvivőjének, Dave Salvatornak a szavaiból, hogy a 2012-ben érkező optikai kábeleket pontosan milyen sebességű adatátvitelre tervezik, gyorsabb lesz-e egyáltalán, vagy hogy a mostani Macek elérhetnek-e sebességnövekedést az optikai megoldással. Annyit tudni, hogy amikor az Intel bejelentette a Light Peak technológiát, optikai kábeleken akár 100 Gbps-ot ígért, amit “a következő évtizedben” érhetnek el. Ez viszont nem valószínű, hogy jövőre jön el. Salvator elmondta, jelenleg is kísérleteznek egy olyan megoldással, ami a mostani sebesség ötszörösére növelné az adatátvitel sebességét. Ezt 2015-ben tervezik piacra dobni. Appleblog



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás