Okostelefonokra letölthető életmentő szoftvert fejlesztett ki a Máltai Szeretetszolgálat. A program szakmai anyagát a Máltai Mentőszolgálat vezetői állították össze. Most megnézheti működés közben. Az ingyenesen elérhető program vészhelyzetben ad hasznos tanácsokat, és a közvetlen teendők meghatározásával segít leküzdeni a fellépő stressz következményeit. A képernyőn látható máltai ikon megnyomásával induló alkalmazás a közvetlen segélyhívás mellett felkészíti a telefonálót arra, milyen kérdéseket tesznek fel majd a mentősök, de kiírja azt is, hogy közlekedési baleset, sérülés vagy rosszullét esetén hogyan segíthet a bajbajutottaknak a mentők kiérkezéséig. A szoftver a közvetlen mentőhívás esetén is többet nyújt, mintha csupán a 104-es számot tárcsáznánk, Közép-Európa országaiban ugyanis automatikusan az adott ország mentőszolgálatát hívja. Közlekedési baleset, eszméletvesztés vagy egy komolyabb sérülés esetén a legtöbb embernek fogalma sincs arról, mihez kezdjen, pedig a helyszínen tartózkodók gyors reagálása életeket menthet. A bizonytalankodásnak azonban véget vethet, ha a mindig kéznél lévő telefon kiírja, mit tegyen a készülék gazdája. Az életmentő szoftver szakmai anyagát az idén húszéves Máltai Mentőszolgálat vezetői állították össze. A máltai mentők Budapesten a legmagasabb felszereltségű rohammentővel teljesítenek szolgálatot, az egységet az Országos Mentőszolgálat riasztja heti átlag ötven-hatvan alkalommal. Húsz év után harmincötezer bevetés tapasztalatainak birtokában fogalmazták meg azokat az általános érvényű tanácsokat, amelyeket megfogadva egy baleset helyszínén bárki a mentők hasznos partnere lehet, és civilként a legtöbbet teheti a bajba került emberek megmentéséért. Az okostelefon programja a leggyakrabban előforduló balesetek, rosszullétek esetén nyújt hasznos tanácsokat. Ezek betartásával laikusként is mindenki sokat segíthet, másrészt elkerülhetők a szakszerűtlen segítségnyújtásból adódó sérülések, amit például egy gerincsérült ember fölösleges megmozdítása idézhet elő. Végső esetben azonban a telefon arra az esetre is útmutatást ad, amikor a készülék gazdájának magának kell egy eszméletlen sérült számára elsősegélyt nyújtani, vagy egy nem lélegző beteget újraéleszteni. A szoftver ikonja „Ambulance” felirattal jelenik meg a képernyőn. Erre kattintva elindul az alkalmazás, amely pontokba szedve veszi sorra, hogy mit kell végiggondolni az adott helyzetben. A főmenüben olvasható kérdések és választható menüpontok mellett központi helyen látható az azonnali mentőhívást indító piros gomb. A képernyő alján további választható menügombok láthatók, ezek az „Újraélesztés”, „Baleset”, „Segélyhívás” menüpontokra navigálnak. A menürendszerben továbblapozva gyorsan elérhetők az adott helyzetre alkalmazható információk. A „Segélyhívás” menüpontból például az alábbi almenük nyithatók: „Mit tegyek mentőhívás előtt?” „Mikor hívjak mentőt?”, „Hogyan hívjak mentőt?” „Mit tegyek mentőhívás után?” „Mit tegyek, ha közlekedési balesetet észlelek?” Az egyes pontok nemcsak a legfontosabb tennivalókat határozzák meg, hanem arra is figyelmeztetik a telefonálót, hogy például egy közlekedési baleset helyszínén a saját biztonságára is ügyelnie kell. A máltai szoftver offline állapotban is fut, a legfontosabb információkat akkor is megadja, ha a telefon nem csatlakozik hálózathoz. Az okostelefonra letölthető szoftver szakmai anyaga a hagyományos készüléket választók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapján érhetik el, a www.maltai.hu/elsosegely címen. (forrás) Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Magyar Fejlesztés: Ambulance by admin ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Azt már lehetett tudni egy ideje, hogy a Parlamentben népszerű az Apple tabletje, sok képviselő csak úgy a maga örömére vásárolt iPadet, Szájer József egyenesen a táblán írta az alkotmányt, valamint döntés született arról is, hogy a kormány tagjai helyettes államtitkári szintig iPad 2-t kapnak. Aki eddig nem teljesen értette, mit keres egy ilyen kütyü a Parlamentben, annak az Origo csodálatos képe ad némi kapaszkodót: Köszönjük Kohinak a találatot. Appleblog

Már biztos unjátok ezt a sok játékot itt nálunk, de a GameShop Hungary -nak mi sem tudtunk ellenállni. Felajánlották azt, hogy bármelyik játékot leveheti a polcról 13.000,- ft értékben, az akit mi kisorsolunk. Ez azt jelenti, hogy itt és most nem kell mást tennetek mint megmondani, hogy melyik PS3/Wii/Xbox360/PC -s játékkal játszotok a legtöbbet, illetve melyik a kedvenc játékotok a szifonra!   Ismét 2 lehetőséget adunk: Ennél a cikknél hozzászólás formájában. Facebook-on a Gamestop-n lévő szifon cikk-hez írva. (nyilván ha mindkettőt megteszed, az dupla esély).  A játék 1 hétig tart, tehát jővőhét szerdán lesz kihirdetve azaz 1 db személy aki megnyeri majd ezt a gáláns felajánlást Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Konzol hét a szifon.com-on SzifonJáték! by admin ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Korábban már bemutattam a Digitalstand megoldását, mellyel iPhone-on és iPad-en lehet újságokat, magazinokat vásárolni és olvasni. A mai sajtótájékoztatón elhangzottak szerint mostantól a hazai iPhone-tulajdonosok is kényelmesen, mobilkijelzőre optimalizált formátumban olvashatják digitális lapjaikat. Digitalstand egy másik fontos mérföldkőhöz is elérkezett. A folyamatosan bővülő és immár ötvennél is több kiadványt felvonultató kínálatban eddig is számos vezető közéleti, üzleti, tudományos, számítástechnikai és gasztronómiai lap volt elérhető, most a Ringier Kiadóval kötött együttműködés révén Magyarország három vezető sportmagazinja, a Nemzeti Sport Magazin, a Képes Sport és a Sport & Style is bekerült a digitálisan előfizethető lapok közé. A felhasználó ráadásul jobb ár/érték aránnyal kapja meg az akár interaktív elemekkel is bővített digitális lapjait, mint a nyomtatott változatot: a digitális kiadások a nyomtatott magazinoknál 30-50 százalékkal olcsóbbak. „Magyarországon először érhető el kényelmesen okostelefonon digitális lappiac – jelentette ki D. Nagy Ibolya, a Digitalstand Kft. ügyvezetője –Meggyőződésünk szerint a Digitalstand valódi terjesztési alternatívát kínál a nyomtatott médiának a digitális világban.“ „A siker titka, hogy a felhasználói élmény impulzusszerű és eszközökön átívelő legyen – tette hozzá Rostás Zoltán kereskedelmi igazgató – A Digitalstand letisztult felületén ez tökéletesen megvalósul, ahogy az azonnali olvasás és vásárlás lehetősége is. Egy olvasó általában többféle eszközt is használ, és lapjait a Digitalstand felhő alapú rendszerében valamennyiről elérheti.“ A cég iPhone-os és iPad-es alkalmazása már beadásra került az App Store-ba jóváhagyásra, remélhetőleg hamarosan elfogadásra kerülnek, így már nem lesz szükség a webappra, hanem külön alkalmazás szolgálhatja ki az iPhone-os és iPad-es olvasók igényeit. Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Okostelefon-támogatással és sportlapokkal bővült a Digitalstand by jimny ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Meg lehet adni azt is egyébként, hogy a trackpadről is nyitható legyen egy laza mozdulattal, persze ez a megoldás nem túl sok biztonságot nyújt, de például ha beállítjuk, hogy D-től L-ig kelljen használni a gombokat, azt már nehezebb kitalálni a kíváncsi munkatársaknak. Instant get App! Mac App Store-ból ingyen tölthető Handras

Amikor először megláttam a az iPhone-ra nemrég megjelent Dragontape appot, egyből seggreültem a dizájn, pontosabban a működő dizájn láttán. A szögletes kezelőfelület, a dinamikus hátterek, az egész egyszerűsége. De más értelemben egyszerű ez a felület, mint az iOS-nél megszokott, ahogy az iOS úgy egyszerű, mint egy búgócsigával játszani, ez inkább mintha egy csillagromboló kezelését butítaná volna le emberi szintre. Mintha egy rakétát is Föld körüli pályára állíthatna, de most mellékesen csak videóvágással foglalkozik, mert mondjuk depressziós (mint Marvin például). A program funkciója, Youtube-videók összemixelése és az így létrehozott videó megosztása, már nem is annyira érdekelt, a dizájn mellett az akadásmentes működés nyűgözött le, ami annak ellenére ilyen gyors, hogy végül is itt online videókkal dolgozunk. Olyan Windows Phone 7-érzésem lett, abszolút jó értelemben (a kép nem sokat mutat, próbáljátok ki, ingyenes az app). Kiderült, hogy a készítők magyarok, a Szakal Bros., aminek egyik tagját, Tamást meg is kerestem a kérdéseimmel. […] Bővebben! Appleblog

Mi is utáljuk az unalmas munkával teli hétköznapokat, így új játékot indítunk! Tippeld meg és írd meg kommentbe, hogy melyik alkalmazást látod a képernyőn. A helyes válaszadók egyike ajándékba kapja az alkalmazást! Íme a feladvány: Hajrá! Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! Vajon melyik alkalmazás fut? SzifonJáték! by admin ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Már egy ideje pletykálnak az Apple saját térkép-alkalmazásáról. Azt eddig is lehetett tudni, hogy megvették a PlaceBase és Poly9 nevű cégeket, álláshirdetést adtak fel navigációban jártas szakembert keresve és a Google-től való függőséget is csökkenteni akarják, de még az iOS 5 bemutatóján sem hangzott el semmi a terveket illetően. A MacRumors viszont az iOS 5 jogi nyilatkozatát átböngészve, a Map Data részben többek között TomTom-ra való utalást talált. Nyilatkozatban a következő cégek találhatóak meg, tevékenységüket már a MacRumors tette hozzá: CoreLogic – ingatlanok határainak pontos megjelölése helymeghatározó megoldások számára. Getchee – helymeghatározó adatok szolgáltatása Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsiában. Increment P Corp – helymeghatározó és közlekedési adatok szolgáltatása Japánban. Localeze – helyi vállalkozások listája. MapData Sciences Pty Ltd. Inc – térképadatok Ausztráliában és Új-Zélandon. DMTI – irányítószámok Kanadában. TomTom – egész világra kiterjedő TeleAtlas térképek, Google is ezt licenszeli. Urban Mapping – részletes, helyszínhez köthető adatok a bűnözés, demográfia, iskolai teljesítmény és gazdasági mutatószámok vonatkozásában. Waze – valós idejű térkép és közlekedési adatok szolgáltatása felhasználóktól kapott információk alapján. Úgy látszik lassan haladnak a fejlesztéssel, mert Eric Schmidt szerint nemrég hosszabbították meg szerződésüket. Azonban ami késik, az nem múlik, előbb-utóbb bemutatkozik az Apple saját alkalmazása. Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! TomTom térképek az Apple térkép-alkalmazásában? by jimny ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Szombat óta tesztelgetjük az új rendszert, amiben Steve adott és egyben el is vett. Az iOS 5 Béta 2 akkumulátor ügyileg ugyan ott tart mint elődje, véleményem szerint nem merül jobban, viszont egyáltalán nem ajánlom a jelenlegi jb megoldást, mert azzal bizony igen. Az új rendszerben az iCloud backup-ból való vissza másolást javították. Új Notification: Nekem személy szerint nem tetszik, de ha nem foglalkozunk vele, akkor visszaál kicsire és olyan lesz mint a béta 1-ben. Ez arra utal, hogy az utolsó üzenetet ki szeretnék így emelni. Viszont ez így ebben a formában ronda. Új ikont kapott az iCloud is. Szép, bővebben az Appleblogon róla. Legfontosabb új feature a Wifi Sync. Használatához az iTunesban engedélyezni kell a telefon menüpont alatt ezt a funkciót. Ezután már közös Wifi-n látja a készüléket és szinkronizálni is képesek vagyunk vele. Sajnos, mint az várható volt nem a leggyorsabb az adatátvitel, nem árt ha mindkét eszköz N-es wifi-n van. Ettől függetlenül remekül működik. Érdemes még megemlíteni, hogy a Keynote-on az eszközök mindvégig 3G-s hálózaton voltak, szóval elképzelhető, hogy a közeljövőben wifire sem lesz szükségünk. Természetesen vannak még apróságok, hogy a FaceTime jelenleg nem működik csak email címmel, illetve az iMessage csak béta 2-es rendszerre küldi el az üzenetet, de azokra külön-külön nem térnék ki. Végeredményben a Béta 2 nem egy rossz rendszer, de már várom a 3-mat. Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod! iOS 5 Béta 2 – Mit hozott és vett el?! by admin ©Szifon.com – Minden jog fenntartva! Szifon.com

Engem nem érint a dolog, mindenesetre érdeklődéssel nézem a Final Cut Pro körüli felhajtást. Ahogy Steve Jobs a MobileMe debütálását nem éppen az Apple történetének legjobb pillanatai közé sorolta, úgy az új videószerkesztő sem lesz kedvenc, mindenesetre kevés elégedett felhasználó jelentkezett eddig. És hogy rúgjanak még egyet a földön fekvőbe, Conan O’Brien is nekiesett a témának. Először úgy tűnt, az Apple mellé állnak, aztán kiderült, hogy erről szó sincs: Appleblog



Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás